Nosztalgia

11 éve történt: Raikkönen megszerzi 50. dobogóját, Kubica pedig máig egyetlen pole-ját

A 2008-as Bahreini Nagydíj 2 eseményről is nevezetes: ekkor szerezte meg Kimi Raikkönen 50. dobogós helyezését, míg a versenyt megelőző időmérőn Robert Kubica máig egyetlen pole-jának örülhetett. A futamot nem mellesleg Raikkönen ekkori csapattársa, Felipe Massa nyerte.

Podium: second place Kimi Raikkonen, Ferrari, Race winner Felipe Massa, Ferrari, third place Robert Kubica, BMW Sauber F1 and Stefano Domenicali, Ferrari Manager of F1 Operations

Fotót készítette: Sutton Images

Napra pontosan 11 évvel ezelőtt rendezték meg a 2008-as Bahreini Nagydíjat. Mondani sem kell, 11 év alatt rengeteget változott a Forma-1, ez abban is tetten érhető, hogy az akkori mezőnyből négyen maradtak a mezőny tagjai 2019-ben is: Hamilton, Vettel, Raikkönen és Kubica, de utóbbi két pilóta nem folyamatosan volt jelen az F1 körforgásában.

A futamot a lengyel kezdhette meg a pole-ból, e kapcsán érdekesség, hogy Kubica sem előtte, sem utána nem tudta megszerezni az első rajtkockát. Kubica a versenyen nem sokáig tudott az élen maradni, hiszen Massa jobban kapta el a rajtot, pár körrel később pedig Raikkönen is elment a BMW Sauber pilótája mellett, így a két Ferrari vezetett.

További híreink:

Hamilton a 2007-es csapattársával, Fernando Alonsóval csatázott, nekiment a kétszeres világbajnoknak, így megsérült az első szárnya, a britnek pedig emiatt ki kellett jönnie a bokszba, ennek következményeképpen visszaesett a mezőny végére.

A bokszkiállások után továbbra is Massa vezetett, őt a csapattársa, Raikkönen, majd a két BMW Sauber követte, Kubica, Heidfeld sorrendben. Az élmezőny sorrendje a második kiállás után sem változott, így a brazil, a finn és a lengyel állhatott fel a dobogóra.

Szintén érdekesség, hogy ez volt a BMW és a Sauber közös történetének egyetlen pole pozíciója. A BMW-Sauber kollaboráció 2006 és 2009 között létezett, hiába szerepeltek jól 2007-ben és 2008-ban (előbb konstruktőri 2. hely, de a McLaren kizárása miatt, majd konstruktőri harmadik hely), mégis a gazdasági világválságnak is köszönhetően úgy döntöttek, megszüntetik F1-es projektjüket.

A futamon Felipe Massa pályafutása 6. győzelmét ünnepelhette, Kimi Raikkönen pedig az 50. dobogóját. A Bahreini Nagydíjat követően Kimi Raikkönen állt az élen az egyéni pontversenyben, konstruktőrök között pedig a BMW Sauber vezetett, 1 ponttal megelőzve a Ferrarit és 2 ponttal megelőzve a McLaren Mercedest.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy hihetetlen nap Hamiltonnal: elképesztő élmény, varázslat, retro
Következő cikk Videón Hülkenberg szenzációs startja és első köre Bahreinből: óriási szikra az arcába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország