Nosztalgia

Videón: Alonso első pole-ja és dobogós helyezése

Fernando Alonso Abu Dhabiban az utolsó nagydíját fogja teljesíteni, ennek kapcsán az F1 hivatalos Instagram-oldala felidézte a spanyol első pole-ját és dobogós helyezését.

Fernando Alonso

Fernando Alonso

LAT Images

Elérkeztünk az idei utolsó F1-es versenyhétvégéhez. Abu Dhabiban fogja teljesíteni (legalább időlegesen) az utolsó versenyét Fernando Alonso, Marcus Ericsson, Stoffel Vandoorne és Szergej Szirotkin. Természetesen a legnagyobb figyelem Fernando Alonsón van, aki 2005-ben és 2006-ban világbajnok is tudott lenni, 2001 óta pedig versenyzőként, vagy tesztpilótaként végig az F1 mezőnyének a tagja volt.

Az F1 a hivatalos Instagram-oldalára ezúttal egy olyan videót rakott ki, amelyen az látható, hogy Alonso megszerzi a pole pozíciót, illetve megszerzi első dobogós helyezését. Mindez a 2003-as Maláj Nagydíjon történt.

Még több F1 hír:

A szóban forgó versenyen a Renault tudta kisajátítani az első sort, Alonso mellől Trulli indulhatott. Azonban a futamot a hetedik helyről induló Kimi Raikkönen tudta megnyerni: az akkor 23 éves finnek ez volt az első győzelme a Forma-1-ben. Mögötte Rubens Barrichello ért be, Alonso pedig a harmadik pozícióban ért célba.

2003-ban Alonsónak összesen 1 győzelme, 4 dobogós helyezése és 2 pole pozíciója volt, a pontversenyben a hatodik helyen végzett, pontok tekintetében 55-33-ra verte a csapattársát, Jarno Trullit.

A spanyol ezen a versenyen mindössze 21 éves volt. Jelenleg összesen 311 nagydíjnál tart, 2 világbajnoki cím, 32 győzelem és 97 dobogó áll a neve mellett. A pole pozícióinak a számát 22-re tudta növelni, emellett 23-szor a leggyorsabb kört is meg tudta futni.

Bár elmondása szerint 2020-ban még visszatérhet a száguldó cirkuszba, egy ideig biztosan az Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó forma-1-es versenye.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egy „relatív szoros” szezonzárót remél Abu Dhabiban
Következő cikk Az évadzáró F1-es Abu Dhabi Nagydíj hivatalos rajtrácsa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország