Ezzel magyarázza a Williams hullámzó teljesítményét Mexikóban
A Williams Forma-1-es pilótája, Alex Albon elmagyarázta, miért hullámzott olyan drámaian a csapat formája edzésről edzésre a 2023-as Mexikói Nagydíj hétvégéje során.
A brit-thai pilóta az esemény első gyakorlásán második lett, 95 ezreddel az éllovas és később futamgyőztes Max Verstappen mögött, majd a második szabadedzésen csak 14. lett. Szombat délelőtt, az utolsó gyakorláson aztán ismét a Red Bull nyakába lihegett, hét századdal a holland mögött, de az időmérőn ismét 14. lett, mielőtt a futamon kilencedik helyével két pontot szerzett.
Albon szerint a pálya hőmérséklete volt a fő tényező a változékony teljesítményének: „Meglepett, a versenytempónk nem volt olyan jó, csak elment. Szerintem sok múlt az adott hőmérsékleten, a pálya forró volt, ahogy az időmérőn is, ilyenkor szenvedtünk. Sokat kellett spórolni a gumikkal és a versenyen ezzel túl sokat kellett foglalkoznom, ami kihatással volt a köridőre.”
Az aszfalt 52 fokos volt a futam kezdete előtt, majd 45 fokosra hűlt. Ehhez képest a harmadik szabadedzésen 44 fokos volt, majd 47 fokra melegedett az időmérő kezdetére. Albon kifejtette szenvedései okát:
„Egyértelműen a gumik és a hőmérséklet. Tudjuk, hogy elég érzékeny a kocsink. Kicsivel többet csúszkálunk, mint a többiek, szóval ha meleg van, akkor sokkal könnyebben túlmelegszenek a gumik. A versenyen könnyebb, mert ott mindenki kíméli őket. Nyilván rövidtávon, ha spórolsz, akkor lassú leszel. Szóval ez a probléma volt időmérőn, szerencsére ki tudtuk egyengetni a dolgokat.”
A Williams teljesítményéért felelős főmérnök, Dave Robson is a hőmérsékletet okolta részben azért, mert Albonnak nem volt esélye a Q3-ban szerepelni szombaton, hozzátéve, hogy a forgalommal is meggyűlt a bajuk. Elmondta, „eléggé meglepte”, mekkora hátrányuk lett a hőség miatt, majd hozzátette:
„Érdekes és eléggé zűrzavaros hétvége volt. Nem gondoltuk, hogy erősek leszünk itt, szóval magunkat is megleptük néha. A küszködős időmérő után iszonyat jól versenyeztünk. Egyértelműen repülőrajtot vettünk a beállításokkal, a gumik pénteken és a harmadik szabadedzésen is jó ablakban voltak. A méréseink nem hoztak nagyon különböző eredményeket a megszokottnál, nagyon apró különbségek döntöttek végül.”
A csapat azt is bejelentette, ki lesz az az újonc, aki az FW45-öt Abu-Dzabiban vezetni fogja.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.