Ezzel a világhírű holland lemezlovassal pózol az Instagramon Max Verstappen – kép!
Max Verstappen számára csodálatosan alakul az idei szezon, hiszen a regnáló világbajnok lélekben már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. Azonban a kikapcsolódásra is akad néha ideje, most épp Martin Garrix-szel osztott meg két közös fotót.

Ausztria óta Verstappen megállíthatatlan, az a futam pedig még július elején volt, most pedig már szeptember közepén járunk. A Red Bull világbajnoka sorozatban öt futamot húzott be, legutóbb pedig a Ferrari szentélyében, Monzában diadalmaskodott.
Előnye a bajnokságban szinte már ledolgozhatatlan, sőt akár Szingapúrban már bajnokká is koronázhatják, ha a csillagok összeállnak a holland számára. Az idei eddigi tizenhat futamból tizenegyet megnyert, előnye pedig 116 pont Charles Leclerc-rel szemben.
Verstappen nem él óriási életet a közösségi médiában, de azért néha-néha oszt meg tartalmakat ő is. Most egy Martin Garrix-szel készített közös fotó, jobban mondva kettő került terítékre. A holland nem fűzött hozzá megjegyzést, de az jól látható, hogy ekkor is épp menetelben volt valahova, így csak pár szót váltott a pihenő Garrix-szel.
A következő fordulóig van bőven ideje pihenni a hollandnak is, azonban az egyik fő feladata az lesz, hogy megtalálja a motivációját a szezon hátralévő részére, ugyanis az már biztosan nem lesz olyan kiélezett, mint volt tavaly a Lewis Hamilton elleni epikus bajnoki csata lezárásakor.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.