Ezúttal nem az eső bolondíthatja meg a Francia Nagydíj hétvégéjét

Az F1 egy év kihagyást követően tér vissza Le Castellet-be, ahol 2018 és 2019 után harmadik alkalommal rendeznek majd Francia Nagydíjat a sport újkori történelmében. Nézzük, milyen időjárásra készülhetnek a csapatok…

Paul Ricard track walk

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A hétvégi Francia Nagydíj helyszíne, Paul Ricard az ország déli részében található, ahol nem ritkák a váratlanul érkező időjárás-változások.

Még több F1 hír:

A környékre jellemző erős, hideg, északnyugati szél, a misztrál olyannyira meghatározó, hogy még a pálya egyik egyenese is ennek a nevét viseli. 2021-ben már többször is láthattuk, milyen gondokat tud okozni a szél az autók beállítása során.

Az előrejelzések a pénteki nap körül várnak vihart a pálya területére. A hétvége nagy részében a hőmérséklet 28-30 fok köré várható, a hideg miatt tehát nem kell aggódniuk a csapatoknak

Le Castellet-ben a legutóbbi két futamot egyaránt Lewis Hamilton és a Mercedes nyerte, 2018 előtt pedig legutóbb Alain Prost tudott nyerni a pályán, még 1990-ben.

Így fest majd a Francia Nagydíj hétvégéjének menetrendje

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Rám nem hat a pszichológiai hadviselés”
Következő cikk Steiner a Ferrarinál járt – tetszett neki, amit látott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország