Ezt várja Verstappen csapattársától

Bár hatalmas az érdeklődés afelől, ki foglalhatja el 2021-ben Max Verstappen mellett a Red Bull második ülését, a hollandot kevésbé foglalkoztatja a kérdés. Azt is elmondta, miért nem érzi úgy, hogy a választásnak komoly tétje lenne.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Red Bull hamarosan meghozza döntését azzal kapcsolatban, ki lehet Max Verstappen csapattársa a 2021-es szezonban. Mivel Alexander Albon teljesítménye az elmúlt versenyeken nem hozta az elvárt szintet, a váltásra való esély egyre növekszik.

Míg Verstappen 9 dobogós helyet szerzett idén, Albon mindössze egyszer pezsgőzhetett. A thai versenyző az elmúlt 3 versenyen mindössze 1 pontot szerzett.

Még több F1 hír:

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, a csapat mindent meg fog tenni azért, hogy segítse Albont az évad hátralevő versenyein. Horner szeretné, ha Albon bebizonyítaná, nincs okuk más alternatíva után nézni.

Az angol ugyanakkor azt is megerősítette korábban, hogy Albon esetleges utódját a Red Bull az elmúlt évektől eltérően nem saját utánpótlásából keresi. Ha a thai versenyzőnek mennie kell, Nico Hülkenberg és Sergio Perez lehetnek a legfőbb esélyesek az ülésre.

A csapat holland versenyzője, Max Verstappen a Ziggo Sportnak adott interjújában arról beszélt, számára nem sokat számít, ki ül majd a garázs másik felében.

„Úgysem én döntöm el” – mondta Verstappen.

„Persze megkérdezik majd a véleményem, de a jelenlegi helyzetben számomra nincs sok jelentősége. Hamarosan kiderül, mi lesz.”

Albon egész évben küzdött az RB16 vezethetőségével, míg Verstappen gyakran látott vendég a dobogókon. A két versenyző közötti különbség a csapatot is hátráltatja.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Az előző hétvégi Portugál Nagydíjon a harmadik helyezett Verstappen kört adott Albonnak, aki mindössze a 12. helyet tudta megszerezni.

A 23 éves holland korábban elmondta, számára is hasznos, ha csapattársa is tud hasznos információkat szolgáltatni az autóról. Azonban amíg a Mercedes ilyen nagy előnnyel rendelkezik, ezeknek a tényezőknek gyakorlatilag nincs jelentősége.

„Egyedül is képes vagyok az autó finomhangolására, azonban amíg nincs esélyünk a világbajnoki címért harcolni, ez nem sokat számít.

„Ha közelebb kerülnénk a Mercedeshez, és tudnánk trükközni a stratégiával, akkor jó lenne, ha két autóval lennénk ott. Jelenleg azonban nem vagyunk elég közel.”

Albon mindössze második teljes szezonját tölti az F1-ben. A thai versenyző 2019 nyara óta a Red Bull versenyzője, miután helyet cserélt a Toro Rossóba „visszafokozott” Gaslyval.

Habár mind Perez, mind Hülkenberg óriási tapasztalattal rendelkezik, Verstappen szerint ez önmagában nem garantálja a sikert.

„Amikor bemutatkoztam az F1-ben, jól jött volna egy tapasztaltabb csapattárs” – mondta ezzel kapcsolatban a holland.

„Sok dologgal még nem vagy tisztában. Még nem próbáltad, így nincs meg a szükséges tapasztalatod.”

„Már 5-6 éve itt vagyok, így rendben vagyok ezen a téren. Csak emiatt nincs szükségem tapasztaltabb csapattársra” – zárta Verstappen.

A Racing Point többet vár Strolltól 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Amiből sokkal többet várnánk a Forma-1-be: Késhegyre menő küzdelem Raikkönen és Sainz között (videó)
Következő cikk Ez a régi ötlet segítette a Ferrari előrelépését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország