Ezt tudják felmutatni Hamilton csapattársai a Forma-1-ben: Button volt a legjobb?

A következő táblázatból kiderül, hogy Lewis Hamilton csapattársai milyen eredményekre voltak képesek az immáron hatszoros világbajnok mellett. Fernando Alonso sem bírt az akkor még újonc versenyzővel.

Lewis Hamilton, McLaren and Fernando Alonso, McLaren

Lewis Hamilton, McLaren and Fernando Alonso, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

Lewis Hamilton a pályafutása során eddig gyakorlatilag minden alkalommal egy versenyképes autóban ülhetett. Jól bizonyítja mindezt a 6 világbajnoki címe, és az a tény, hogy egy olyan idénye sem volt, amikor ne nyert volna legalább egy futamot.

Még több F1 hír:

Hamiltont azonban időről időre kritika éri, hogy a csapattársai nem voltak túl erősek. 2007-ben, az első évében azonban ott volt Fernando Alonso is a McLarennél, aki nem bírt a brittel. 2016-ban Nico Rosberg pedig legyőzte a rekordert, és világbajnok lett.

Jenson Button szintén világbajnokként versenyezhetett Hamilton oldalán a McLarennél, és ha a pontokat vesszük alapul, akkor a 2009-es győztes jobbnak bizonyult. Sőt, még a dobogókat tekintve is, addig a rajtelsőségek listáján nagy vereséget szenvedett.

 

Nico Rosberget összességében magabiztosan győzte le a közel 80 nagydíjon. A győzelmeket tekintve például 10 sikerrel számolt többet, de a pole-okat tekintve is jobban áll. A 2016-os év azonban így is fájó lehet számára.

Hamilton jelenleg Valtteri Bottas csapattársa, aki 2017 óta versenyez a Mercedesnek. A finn a hirtelen visszavonult Rosberg helyét vette át. Itt már drasztikus a differencia Lewis javára. Az eddigi 62 közös futamon Hamilton 27 rajtelsőséget gyűjtött, miközben Bottas csak 11-et. Ha a győzelmek számát nézzük, az mindennél beszédesebb, és választ ad arra, hogy a finnek miért nem volt esélye.

Szezon Csapattárs Pole Győzelmek Dobogók Pontok Nagydíjak
2007 F. Alonso 6-2 4-4 12-12 109-109 17
2008-2009 H. Kovalainen 11-1 7-1 15-3 147-75 35
2010-2012 J. Button 9-1 10-8 22-25 657-672 58
2013-2016 N. Rosberg 35-29 32-22 55-50 1334-1195 78
2017-2019 V. Bottas 27-11 31-7 47-36 1184-878 62
Összesen   88-44 84-42 151-126 3431-2929 250

Az összes statisztikát tekintve Hamilton mindenben messze a csapattársai előtt jár. Hatalmasak a különbségek, így kétszer annyi rajtelsősége és győzelme van, de a dobogóival is megelőzi a csapattársakat.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy megkapjuk Ott Tänak hatalmas bukásának belsőkamerás felvételét. A Monte Carlo Rali történetének egyik legnagyobb incidense.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brown szerint a McLaren a Renault-nak is köszöni
Következő cikk Kezd F1-es pályára hasonlítani Zandvoort – így áll most! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország