Ezt tanácsolta Jos Verstappen Schumacher anyukájának

Idősebb Verstappen nemrég arról beszélt, hogy milyen tanáccsal látta el Mick Schumacher édesanyját, Corinnát azzal kapcsolatban, hogy miként kellene folytatnia karrierjét fiának egy adott ponton.

Ezt tanácsolta Jos Verstappen Schumacher anyukájának

Verstappen már régóta közel áll a Schumacher családhoz, hiszen ő és Michael Schumacher csapattársak is voltak a Benettonnál 1994-ben. Miután a hétszeres bajnok fia teljesítette első szezonját az ADAC Formula 4-es bajnokságban még 2015-ben, ahol egyébként tizedik lett, fontos volt, hogy fejlődni tudjon, ha fentebb akart lépni.

Ekkor jött be a képbe Verstappen, aki segítséget nyújtott nekik. „Beszéltem Corinnával, miután Mick teljesítette az első szezonját az F4-ben, és megkérdezte tőlem, hogy milyen irányba kellene elindulnia a fiának” – mondta a holland a sport1.de-nek.

Végül azt tanácsolta a családnak, hogy váltsanak a Prema Powerteamre, „mert ők voltak a legjobbak akkor a Formula 4-ben és a Formula 3-ban. És ezt is tették.” A csapatváltással aztán a sikerek is jobban kezdtek jönni, hiszen a következő évben Schumacher már számos futamgyőzelmet szerzett, miközben egyszerre ment az olasz és a német F4-ben.

Még több F1 hír:

A második helyen végzett mindkét bajnokságban, majd pedig továbbra is a Premánál versenyzett egészen F1-es karrierje kezdetéig. Az olasz csapat autója volt alatta, amikor megnyerte a Formula 3 Európa-bajnokságot, majd két évre rá az F2-t is.

Ugyan a Forma–1-es karrierjének kezdete elég nehézre sikerült, hiszen egy versenyképtelen autóban ül, és csak a csapattársa ellen harcolhat, Verstappen szerint így is jól alkalmazkodott, és megmutatta, hogy helye van a királykategória mezőnyében.

„Mick jó munkát végez, az autót viszont nehéz vezetni. Idén sokat fog tanulni, jövőre pedig teljesen új szabályok jönnek. Időt kell neki adni. Jövőre szerintem a Haast még jobban támogatni fogja majd a Ferrari. A színfalak mögött már most is igazán kemény munka folyik. Jobb, mint Mazepin, kevesebbet forog, a médiát is jobban kezeli.”

Schumacher az Alfához igazolhat?

megosztás
hozzászólás
Alonso arra számít, hogy a Williams ismét ott lehet a középmezőnyben

Előző cikk

Alonso arra számít, hogy a Williams ismét ott lehet a középmezőnyben

Következő cikk

Az ifjabb Perez is a Red Bullhoz igazolt… (videó)

Az ifjabb Perez is a Red Bullhoz igazolt… (videó)
Hozzászólások betöltése