Ezt lesné el a Red Bulltól az év végére a McLaren

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elárulta, a nyári szünet után érkező új fejlesztéseikkel a Red Bull DRS-ét és hátsó szárnyát tervezik meghaladni.

Lando Norris, McLaren MCL60

A csapat ennek a csomagnak az első lépését a Belga Nagydíjra hozta el, a koncepció közel állt ahhoz, amit a Red Bull az RB19-esen követett. A hátsó szárny felülete megnőtt, amivel nőtt a légellenállás, ugyanakkor növeli a DRS hatékonyságát nyitott állapotban. Kompenzálásként a kipufogóhoz közel egy kisebb szárnyat használnak.

A McLaren szerint ez lehet az egyik fő fejlesztési irány, amit az év második felében követhetnek, Spa-Francorchampsban már hasonló beállításokkal versenyeztek a két elemből álló alsó szárny mellett. A csapatfőnök, Andrea Stella így nyilatkozott:

„A légellenállás most nagyobb volt az autón, ennek elsősorban a beállításokhoz volt köze. A Red Bull nagyon jó munkát végzett, egy olyan autót raktak össze, aminek a hátsó szárnyat nem számítva alacsony a légellenállása.”

„A mi esetünkben, ahogy Spában is, a fő lehetőségünk tovább dolgozni a hátsó szárnyon. Ez már eddig is a tennivalóink között szerepelt, de még nem jutottunk el idáig. A fő lehetőségünk tehát a hátsó szárny, de a légellenállás az egész autóra jellemző.”

Rámutatva, miben rejlik a Red Bull fölénye a mezőny többi részével szemben, Stella elmondta: „Már jó ideje ezen a koncepción dolgoznak. Vélhetően azt tudják kihasználni, hogy van tapasztalatuk az ilyen beállítások fejlesztésében, ez idővel egyértelművé vált. A többi csapat most megpróbálja kitapogatni, mit tudnak elérni, ha ebbe az irányba mennek tovább.”

Eközben kiderülhetett, mikor dönthet az FIA a Forma-1-hez csatlakozni kívánó csapatok nevezéséről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez a Ferrari-csapatfőnök terve Leclerc-rel és Sainzcal – olasz sajtó
Következő cikk A korábbi F1-es pilóta szerint Verstappen jelenti a különbséget a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország