„Ezt kevesen értik meg, de Gasly és Vettel érti…”

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost arról beszélt, mennyire fontos, hogy egy pilóta több éven keresztül ugyanannál a csapatnál maradjon. Véleménye szerint kevesen értik meg ennek a jelentőségét, de Pierre Gasly és Sebastian Vettel megérti.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Pierre Gasly, AlphaTauri

Mark Sutton / Motorsport Images

Az AlphaTauri, korábbi nevén a Toro Rosso 2006-ban a Minardi helyére érkezett a Forma-1-be, és bár a Red Bull „B” csapatának számítanak, mégis rendelkeznek már két futamgyőzelemmel – meglepő módon mindkétszer a faenzai bázisuktól szűk 300 km-re fekvő Monzában tudtak győzni.

2008-ban Sebastian Vettel, 2020-ban pedig Pierre Gasly révén tudott győzni az alakulat, a csapatfőnök Franz Tost szerint pedig nem véletlen, hogy pont nekik sikerült győzelemre vezetni a csapatot.

„Amikor Sebastian csatlakozott a Toro Rossóhoz, már nem volt újonc. Ekkor már túl volt a debütálásán az F1-ben, és korábban a BMW Sauber tesztpilótája volt. Tehát már volt F1-es tapasztalata, amikor a Toro Rosso pilótája lett, aztán a 2008-as szezon második felében berobbant, amelynek a monzai győzelem volt a fénypontja” – mondta az F1-Insidernek.

Még több F1 hír:

„Egy versenyző szempontjából mindig jó, ha a csapatával együtt tud nőni, mert a pilóta a csapat kulcsfontosságú része. Csak hogy egy dolgot megnevezzek, ő vezetheti jó irányba a fejlesztéseket a visszajelzéseivel.”

„A sikeres versenyzők több éven keresztül ugyanannál a csapatnál maradnak, mert az első nap még nem lesz olyan az autó, hogy az tökéletesen megfeleljen a képességeiknek. Azonban ezt a célt el lehet érni idővel és munkával: egy idő után, ha a csapatnál maradnak, akkor egy olyan kocsijuk lehet, ami feküdni fog nekik. Ezt kevesen értik meg, de Gasly és Vettel érti.”

Tost ezután hozzátette, Michael Schumacher is megértette ennek a jelentőségét, és ezt a megközelítést véli felfedezni a fiában, Mickben is:

 

„Michael Schumacher is klasszikus példa erre, és azt kell mondanom, hogy Micknél is ezt a megközelítést látom. Egy versenyzőnek szenvedélyesnek, fegyelmezettnek, innovatívnak és motiváltnak kell lennie ahhoz, hogy fejlődjön.”

„Nem elégedhet meg azzal a szinttel, amit már elért, ehelyett folyamatosan fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy hol kell még fejlődnie” – zárta Tost.

Marko: A Ferrari nagyot lépett előre a motorjával…


Íme a MotoGP 2021-es szezonjának teljes mezőnye, a Motorsport Images kiváló fotóival illusztrálva!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: A Red Bull többé nem egyemberes csapat!
Következő cikk Ki lesz a következő? – 5 világbajnoki cím, ami lezárt egy korszakot - 2. rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország