Ezt csodálja leginkább Hamiltonban Russell

A Mercedes Forma-1-es pilótája, George Russell elmondása szerint nem is kérhetne jobb csapattársat magának, mint Lewis Hamilton, aki napról napra inspirálja őt.

George Russell, Mercedes AMG, 1st position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG, 2nd position, the Mercedes team celebrate victory after the race

A brit páros hamar összeszokott az Ezüst Nyilak kötelékeiben és egyesült erővel próbálják segíteni az autó fejlesztését, mely már nem a mezőny egyeduralkodója, ahogy akkor volt, amikor Russell még a Williamsben ült.

A fiatal versenyző szerezte a csapat egyetlen futamgyőzelmét 2022-ben Braziliában, ahol Hamilton követte őt a második helyen. Ezt a lendületet nem sikerült átmenteni 2023-ra, de a rájuk nehezedő problémák ellenére Russell ma is rengeteg ihletet kap hétszeres világbajnok csapattársától:

„Szerintem nagyon jól bánik az emberekkel, remekül ki tudja hozni a legtöbbet a környezetéből, motiválja a csapatot. Nagyon talpraesett és mindig többet akar kihozni magából is. Rengeteg hobbija van a sportot leszámítva is, ami szerintem különösen érdekes, mert ezzel el tud távolodni a versenyzéstől és mentálisan jobb helyzetbe hozni magát, amikor visszatér a pályára.”

„Természetesen a karrierünk különböző pontjain vagyunk, de így is rengetegszer inspirál az, ahogy a saját dolgait intézi, a versenyzéshez való hozzáállása és az, ahogyan az egész életét megközelíti. Egy igazán lenyűgöző figura.”

Fernando Alonso is megemlékezett a hétvégén elhunyt spanyol ralisokról

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Sergio Perez túlzottan magabiztossá vált a szaúdi győzelme után!”
Következő cikk Indulhat a zuhanyhíradó: Sainz lehet az első, aki robbanthat

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország