Räikkönen megmozdulását választották a szurkolók az idei legjobbnak (videó)

Lehet, hogy Kimi Räikkönen már nem tartozik az F1-es mezőny elitjébe, de a Jégember azért évről évre meg tudja csillogtatni szenzációs képességeit és tudását. Az idei Portugál Nagydíjon bemutatott első körös előzéssorozata érdemelte ki „Az év akciója” díjat az FIA gáláján.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma–1 „új generációjával”, amely folyamatosan szállítja a tehetséges és igazán fiatal pilótákat, csak kevés veterán tud lépést tartani.

Ott van persze Lewis Hamilton, aki idén már hetedik bajnoki elsőségét ünnepelte, jövőre visszatér Fernando Alonso, és persze még mindig a mezőnyben vitézkedik a 41 éves Räikkönen is.

Még több F1 hír:

A finn Alfa Romeo-pilótának nehéz szezonja volt idén, elsősorban amiatt, mert az autója közel sem hozta az elvárt szintet, így az év legnagyobb részében csak a mezőny hátsó régiójában tudott küzdeni a Williamsekkel és a Haasokkal.

Ennek ellenére azért a Ferrari legutóbbi világbajnoka meg tudta mutatni, hogy még mindig az F1-ben a helye. A két pontszerzése, melyeket Olaszországban ért el (Mugello és Imola), juthat az eszünkbe például.

Räikkönen igazi mesterműve azonban mégis csak a Portugál Nagydíj volt, ahol ugyan nem szerzett pontot, de az első köre zseniálisra sikeredett. A 16. helyről indulva sikerült kihasználnia, hogy a rajtot követően kicsit elkezdett esni az eső, és a kör végére már a hatodik helyen találta magát.

 

Ugyan végül a C39-es gyenge teljesítménye miatt a kiváló manőverekért nem járt pontszerzés, de a motorsportot és az F1-et szerető rajongók azért így is díjazták a finn szemfüles megmozdulásait.

Így hát Räikkönen neve is felbukkant péntek este az FIA év végi díjátadó gáláján, hiszen ő nyerte meg „Az év akciója” díjat, amelyet minden évben odaítélnek a legjobb, legszebb manővert bemutató versenyzőnek.

Érdekes módon ez az egyetlen díj, amelyet a szurkolók szavaznak meg, ez pedig szintén azt mutatja, hogy a Jégember még nem szenved hiányt lelkes rajongókból.

 

A Ferrarinál szabad lesz a verseny 2021-ben – az év elején legalábbis

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Todt: "A normális futamok egyelőre nem térnek vissza"
Következő cikk Prost: A Renault könnyen elhagyhatta volna a Forma-1-et!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország