Ezt a futamot várják a legjobban a szurkolók 2021-ben egy felmérés szerint

A Forma-1 hivatalos online rajongói közösségének véleménye szerint a Holland Nagydíj versenynaptárába való visszatérése az egyik legjobban várt esemény a 2021-es idényben.

Fans in a grandstand

Fans in a grandstand

Mark Sutton / Motorsport Images

Nagy várakozások előzték meg Zandvoort visszatérést a versenynaptárba a 2020-as szezonban, hiszen 1985 óta ez lett volna az első alkalom, hogy a Forma-1 ellátogasson a híres pályára. A koronavírus azonban keresztülhúzta a szervezők törekvéseit, viszont 2021-ben elhárultak az akadályok, szeptember környékén a sorozat végre Hollandiába utazhat.

A versenyen korábban olyan nagynevű pilóták diadalmaskodtak, mint Jim Clark, Jackie Stewart, Alain Prost, Nelson Piquet, Mario Andretti és James Hunt. Az utolsó futamgyőztes a nemrégiben elhunyt legenda, Niki Lauda volt.

Az F1 Fan Voice által szervezett közvéleménykutatás szerinte Zandvoort a legjobban várt Forma-1-es versenyhelyszín Monaco és Belgium mellett. Mint ismert, tavaly Monaco kiesett a naptárból a járvány miatt, a Belga Nagydíjat azonban augusztusban megtartották, amelyen Lewis Hamilton diadalmaskodott.

Még több F1 hír:

A szavazáson résztvevő emberek 87 százaléka azt gondolja, hogy a rekordszámú 23 versenyt felvonultató 2021-es idény legalább olyan jónak ígérkezik, mint a korábbi szezonok, míg a voksolók negyede tervez megjelenni versenyeken, amennyiben a lehetőségek adottak lesznek.

A szavazás arra is rámutatott, hogy a résztvevők egyharmada elfogadhatónak találná, ha kézfertőtlenítő szerek és megfelelő távolságtartás mellett nyitnának a szervezők a nézők felé. A voksolók 78 százaléka pedig azt gondolja, hogy Hamilton be fogja gyűjteni a nyolcadik bajnoki címét.

 

Max Verstappen világbajnoki elsőségt 15 százalék tartotta reálisnak, de a rajongók szupercsapatot is választottak, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a hollandot 42, Hamiltont pedig 38 százalék rakná be a csapatába. Mellettük George Russell is erősen szerepelt, őt 23 százalék nevezte meg.

A Mercedes győzelmére a szavazók 78 százaléka számít, míg a Red Bull esetében ez a szám 18 százalékra rúg. Ezeket az arányokat azonban fenntartásokkal kell kezelni, hiszen azt nem közölték, hogy pontosan mennyien vettek részt a felmérésben.

„Stroll a legnagyobb koponya...”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 kerülni szeretné majd a triplázásokat, hiába érdeklődik több új helyszín is
Következő cikk Az Aston Martin tovább „másolja” a Mercedest az új utascellájával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország