Ezért van még mindig a szélcsatornában a Williams idei autója

Annak ellenére, hogy a Williams is tudja, hogy a csapat jövőjének szempontjából teljesen jelentéktelenek az idei eredményeik, a 2021-es autójuknak, az FW43B-nek még nem állították le a szélcsatornás fejlesztését. Jost Capito, a csapat vezérigazgatója elárulta, miért.

George Russell, Williams FW43B

Mark Sutton / Motorsport Images

Érdekes fejlesztési verseny alakult ki az idei évben a Forma-1-ben. A koronavírus-járvány előtt még úgy tűnt, hogy a költségsapka nélkül fejleszthetik ki a csapatok az új szabályrendszer szerinti autóikat, nem véletlenül kampányolt tavaly tavasszal még azért a Ferrari, hogy ne halasszák el a ground effectre építő autók bevezetését.

A többség hatására azonban a Ferrarinak is be kellett állnia a sorba, a csapatok pedig egy kettős fejlesztési versenybe sodródtak, és persze kérdés, hogy ki mikor adja fel teljesen 2021-et a következő év javára. A Haas ezt már teljesen megtette, a Ferrari is 90-95%-ban 2022-re fókuszál, míg a Red Bull legalább augusztusig foglalkozik az idei autó tökéletesítésével.

A 2021-es szezonnak azonban semmilyen tétje nincsen a Williams szempontjából. A csapat tavaly cserélt gazdát, és a Williams család távozásával és a Dorilton érkezésével meg is indult a csapat újjáépítése, Jost Capito, a csapat új vezérigazgatója azonban az Auto Motor und Sport-nak adott interjújában elárulta, hogy még mindig a szélcsatornában van az idei autó, és azt is megindokolta, miért.

Még több F1 hír:

„Jól ismerjük az autónk gyengepontjait, ezekkel együtt kell élnünk. A csapatnak azonban formába kell jönnie, hogy valóban előreléphessünk. Azt nem mondhatom a versenycsapatnak, hogy fogadjátok el, azt, amit kaptok, és kész.”

„A csapatnak hozzá kell szoknia az új munkafolyamatokhoz. Demotiváló lenne, ha azt mondanánk, hogy semmilyen frissítést nem fogtok kapni, ne is gondolkodjatok azon, hogyan tehetnének jobbá az autót. Nem kapcsolhatnak ki teljesen, fent kell tartanunk a csapat éberségét.”

„Az idei év eredményei teljesen irrevelánsak, a csapat teljes előrelépését kell látnunk, amit nem mutatnak meg a pályán szerzett eredmények. Már most látom, hogy motiváltabban, máshogyan dolgoznak.”

„Amikor egy alkalmazottunk azt látja, hogy 4-5 év után ismét befektettek a csapatba, ő is jobban fog hinni a projekt sikerében. Megfelelő célokat kell kitűznünk rövid, közepes, hosszú távra, amit mindenki megért, amiket lehet számokkal jellemezni. Amennyiben egy hónap után sikerült teljesíteni egy kitűzött célunkat, az mindenkit elégedettséggel tölt el, és ők is érzékelni fogják, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Így válhat újra motiválttá a csapat.”

Capito végül azt is elárulta, hogy nem csak a szemléletmód változik szépen lassan a Williamsnél, de a Dorilton befektetése az infrastruktúrában is meglátszik:

„Most frissítjük a szélcsatornánkat és a szimulátorunkat. Teljesen megújítjuk a gépparkunkat is. Rengeteget fektetünk új 3D-s nyomtatókba, szoftverekbe, új programokba. Ehhez azonban hozzá kell szoknia a csapatnak is, ami szintén időigényes.”

Williams-főnök: Russell helyében nem kértem volna bocsánatot!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: a Haas lassúsága miatt hibázik Schumacher és Mazepin
Következő cikk Hamilton teljesítménye még a Red Bullt is meglepte

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország