Ezért váltott feketére a Mercedes az utolsó pillanatban

Toto Wolff egy hétfői sajtóeseményen elmondta, minek köszönhetően váltott a csapat fekete festésre az Osztrák Nagydíj előtt, és milyen tervei vannak a csapatnak a sokszínűség növelésére.

Mercedes F1 W11 livery

Fotót készítette: Mercedes AMG

Lewis Hamilton ösztökélte a Mercedest arra, hogy fekete festéssel versenyezzenek a Forma-1 2020-as szezonjában a rasszizmus elleni kiállásként. A hatszoros világbajnok, aki nyíltan támogatja a George Floyd meggyilkolása miatt május 25-én kirobbant antirasszista tüntetéssorozatot, először egy hónapja beszélt a dologról Toto Wolff csapatfőnöknek.

Wolff Hamiltonnal való beszélgetéseiről hétfőn egy bécsi sajtóeseményen beszélt, idézi a Racefans a Der Standardot. Elmondta, hogy a hatszoros világbajnok szerette volna, ha a csapat két közösségi médiaposztnál többel mutatja ki a támogatását, innen jött az ötlet, hogy új festést alkalmazzanak és a csapaton belüli sokszínűséget javítsák.

Az új design, ami az autó eredeti ezüstszínét cseréli feketére a „vessünk véget a rasszizmusnak” felirat mellett az F1 diverzitási kampányát, a #WeRaceAsOnet is népszerűsíti. Emellett Hamilton és csapattársa is fekete felszerelésben fognak versenyezni, de a sisakfestésük is új lesz.

A Mercedes tegnapi sajtóközleményében elmondta, új sokszínűségi és befogadási programot indítanak még a szezon vége előtt, kiemelve, hogy munkaerejük csupán 3%-a tartozik etnikai kisebbségi csoportokhoz. Wolff azonban hozzátette, nem kvótákkal szeretnének ezen javítani: „Célokat állítottunk magunk elé, nem kvótákat. Ha sokszínűbb a csapat, hosszú távon a teljesítményünk is javulni fog.”

Még több F1 hír:

„A Daimler igazgatótanácsa és a szponzorok azonnal áldásukat adták a dologra.” – mondta el Wolff, aki hangsúlyozta, nem egy PR-kampányról van szó. "A munkaerőnk csupán 3%-a tartozik kisebbséghez, mindössze 12%-uk nő. Ez mutatja, hogy új megközelítésre van szükségünk.”

„Sok olyan tehetség van, akik előtt a Forma-1 ajtaja zárva van. Ezen változtatni szeretnénk. Olyasmit szeretnénk, ami valódi változást hoz. Olyan egyetemekkel akarunk dolgozni, amik kívül esnek a klasszikus mérnökképzőkön, mint a Cranfield, az Imperial, Oxford vagy Cambridge.”

„Lewis is arra akarja használni ezt a lendületet, hogy változtasson a dolgokon. Megkérdezte tőlem, hányszor kellett a bőrszínemre gondolnom életem során. Hányszor éreztem úgy, hogy hátrányban vagyok miatta másokkal szemben. Őszintén szólva, a válasz az, hogy soha.”

De Wolff szerint a diszkrimináció nem csak a bőrszínre terjed ki: „Sosem kérdezték még meg tőlem, hogyan tudom a munkámat összeegyeztetni a gyerekvállalással. A feleségemmel ez folyton megtörténik. Nem csak a nyilvánvaló diszkriminációról kell beszélni, a rejtettekről is.”


A Mercedes F1 Team a forgatási napon számtalan látványosabb felvételt készített, melyeket Silverstone-ban, a Brit Nagydíj helyszínén rögzítettek a W11 shakedown eseménye során. Valtteri Bottas után Lewis Hamilton is ment pár kört a géppel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hivatalos: 2020-ban is Szergej Szirotkin a Renault F1 Team tartalékja
Következő cikk Videón Alonso és Räikkönen „horrorisztikus” bukása az Osztrák Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország