Ezért tartotta meg a Haas Grosjeant

A Haas csapatfőnökét, Günther Steinert kérdezték arról, hogy miért döntött a csapat Romain Grosjean megtartása mellett, a fő érv pedig Steiner elmondása szerint az volt, hogy már ismeri a csapat és a csapat ismeri őt.

Romain Grosjean, Haas F1 Team in the Press Conference

Romain Grosjean, Haas F1 Team in the Press Conference

Simon Galloway / Motorsport Images

Miért Grosjeant választottátok, miért nem Hülkenberget?

„Nehéz döntés volt, mivel mindketten nagyon jó versenyzők. Remélem, hogy Nico a Forma-1-ben marad, mivel kedvelem őt és egy jó versenyzőnek tartom. De végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk Romaint. Már 4 éve a csapattal van, és ismerjük a legjobb és a legrosszabb arcát is. Tudjuk, hogy amikor jó napja van, akkor nagyon jó versenyző. A csapatot is jól ismeri.”

„A legfontosabb ok viszont az volt, hogy az autónk idén nem úgy teljesít, ahogy szeretnénk. Ez pedig nem a jelenlegi versenyzőinken múlik, hanem az autó hibája, ezzel pedig tisztában is vagyunk. Nem tudom, hogy segített volna-e a helyzetünkön, ha lecseréljük az egyik pilótánkat. Talán igen, de talán nem.”

„Az új srác pedig nem tudta volna, hol kezdje. Romain komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megértsük, mi a probléma a kocsival – sokat segített. Nem akartam még több ismeretlen tényezőt és nem akartam még több kockázatot vállalni. Nemcsak a versenybeli eredményen múlik, hogy ki a jobb versenyző, hanem a csapattal való együttműködésen is. Tudjuk, mink van, és tudunk dolgozni vele. Tehát végül azt a döntést hoztuk meg, hogy Romain marad a versenyzőnk.

Mekkora szerepet játszott ebben a fizetés?

Még több hír:

„Nem jutottunk el a fizetés megtárgyalásáig. Mindig a teljes csomagot kell nézni, viszont nem jutottunk el eddig a pontig, amikor arról tárgyaltunk, hogy megtartsuk-e Romaint. Azt tudom, hogy a versenyzők elküldték az igényeiket, és mindkettő elfogadható volt. De nem ez volt a döntésünk oka.”

Nico csalódott volt amiatt, hogy így döntöttetek?

„Nyilvánvalóan nem mondhatom azt, hogy boldog volt. Szerintem vannak más opciói is. De ezt nem tudom, nem is kell tudnom, és nem is kell elmondania nekem. Én csak szóltam Nicónak, hogy nem őt választottuk. Nico egy felnőtt ember, sok ideje versenyez, és remélem, hogy talál magának ülést a 2020-as szezonra, mert megérdemli, hogy itt legyen.”

Szerepet játszott a döntésben a versenyzők közötti kapcsolat?

„Most Nicóra és Kevinre gondolsz? Egyáltalán nem. Nem is gondoltam erre – el is mondtam néhányszor, hogy ez munkakapcsolat, és csak arra fókuszálunk, hogy hogyan tudnánk visszatérni oda, ahol tavaly voltunk. Szerintem már tudjuk, miért alakult így az idei szezon, szóval megpróbáljuk megismételni azt, amit 2017-ben és 2018-ban csináltunk. Ez a tervünk, de persze azt nem tudom, hogy sikerül-e. Romain is a folyamat része volt, ezért maradhatott a csapatnál.”

További híreink:

Szóval nem Nico döntésére vártatok?

„Nem. Ahogy előzetesen megígértem, gyorsan döntöttünk, ugyanis rengeteg munkánk van a 2020-as szezonra, hogy felkészültek lehessünk, és minél több dolgot el tudunk intézni, annál jobb, mert akkor a valódi problémákra tudunk fókuszálni – ez pedig az autó teljesítménye.”

Gene Haasszal összehangoltan döntöttetek erről?

„Igen, összehangoltan. Gene nagyon jó az ilyen dolgokban, nem annyira kemény a megközelítése, mint néha az enyém, talán kicsit kiegyensúlyozottabb, mint én. De nagyon összehangoltan tudunk dolgozni, sokat beszélgetünk a pluszokról és a mínuszokról, és megbeszéljük, hogy mi lenne jó. Az én szempontomból is jó, hogy Gene is részt vesz a dologban, mivel ő egy másik perspektívából látja a dolgokat, míg én túl közel vagyok mindenhez, és néha az érzelmeim is szerepet játszanak. Ő viszont a távolból nézi a folyamatokat, és így jobban rájuk is lát.”

Nem tartasz attól, hogy pontokat fogtok veszíteni Grosjean hullámvölgyei miatt?

 

„Nagyon jó kérdés, de talán ő juttat el minket a pontszerzésig, aztán onnantól kezdve kezelni kell a helyzetet, de ha sosem jutnánk el oda, akkor nem is lenne mit elveszíteni. Erről is sokat beszéltünk, mert ha egyszer csak újra jó lesz a kocsink akkor, képesek leszünk nélküle is jó eredményekre? Talán nem. Igen, tavaly miatta is vesztettünk pontokat, ezen pedig dolgoznunk kell.”

Nem gondolod, hogy a csapatnak új ötletekre van szüksége?

„De, így gondolom, viszont néha arra is gondolni kell, hogy hogyan teljesítettünk 2017-ben és 2018-ban – nagyon erősek voltunk a harmadik szezonunkban. Szóval miért változtatnál és vállalnál kockázatot? Azért mert valami nem működött idén? Legalább most már tudjuk, hogy mi nem működött. Szóval néha jobb kettőt előrelépni, majd egyet hátralépni ahelyett, hogy mindig egyet lépkednénk előre, majd hirtelen kettőt hátralépnénk.”

„Persze majd az idő eldönti, hogy jó döntést hoztunk-e, az itt feltett kérdéseket pedig mi is feltettük magunknak, és így jutottunk el a döntésünkig. Mindig vannak előnyök és hátrányok, idővel eldől, hogy jól vagy rosszul döntöttünk.”

Romain jobb a fejlesztés területén, mint Kevin?

„Nem tudnám megítélni, hogy jobb vagy rosszabb: más. De azt gondolom, jó a kombinációjuk, jó egyensúlyt jelentenek, ugyanis nem arról van szó, hogy az egyikük mond valamit, amit a másik követ. Kevinnek és Romainnek is megvan a véleménye, és néha nem értenek egyet egymással. Ez pedig jó, mert ha a két versenyző mindig egyetért egymással és elkezdünk rossz irányba haladni, akkor mindketten a rossz irányba vezettek minket.”

Az is szerepet játszott a döntésben, hogy Ricciardo veri Hülkenberget?

Még több F1 hír:

„Ez számomra nem tény, ugyanis a szezon elején Hülkenberg verte Ricciardót. Szűk látókörre vallana, ha megnéztük volna, ki teljesít jól az előző versenyen, aztán őt beültetjük az egyik autónkba. Mi nem ezt csináljuk. A végső döntésünk nagyon szubjektív volt, mivel mindannyian jó versenyzők, nekünk pedig közülük kellett kiválasztanunk a legjobbat.”

„Ismétlem, jól megismertük Romaint az utóbbi 4 évben – a jó és a rossz oldalát egyaránt, ezért maradtunk vele, nem pedig az utolsó vagy az utolsó 5 verseny volt a döntő. Nico jól kezdte a szezont, aztán kicsit visszaesett, de előtte nagyon jó volt. Nico az egyik legjobb versenyző.”

Az szólt Nico ellen, hogy új lenne a csapatnál, vagy más faktorok is döntőek voltak?

„A legfőbb érv ez volt ellene. Mert Romain esetében tudjuk, mit kapunk.”

Úgy gondolod, megszerezhettétek volna Nicót?

„Nem tudom. Beszéltünk Nicóval, de nem jutottunk el addig, hogy azt mondja, hogy „jövök”, vagy hogy mi megkérdezzük, hogy „jössz-e?”. Szóval nem tudom, hogy elfogadta volna az ajánlatunkat, vagy sem – ezt tőle kellene megkérdezni.”

Tettetek neki ajánlatot?

„Nem, formális ajánlatot nem tettünk. Beszéltünk róla, de aztán úgy döntöttünk, hogy megtartjuk Romaint.”

Mikor hoztátok meg a döntést?

„Múlt héten, Monza után.”

A következő év vízválasztó lesz Romain számára?

„Kapott még egy évet, ennyi. Nem akarom azt mondani neki, hogy ha megint mélyre kerül, akkor ki van rúgva. Majd akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk.”


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha a tehetségen múlik, Sainz szerint Hülkenbergnek helye van az F1-ben
Következő cikk Verstappen örömmel veszi, hogy végre keményen versenyezhet, büntetések nélkül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország