Ezért tartott a vártnál tovább Ricciardo felépülése
Az AlphaTauri Forma-1-es pilótája, Daniel Ricciardo szerint kéztörése „sokkal súlyosabb volt, mint elsőre látszott”, ezért a felépülése „keményebb” volt a vártnál.
A nyolcszoros Forma-1-es futamgyőztes a hétvégi USA Nagydíjon tér vissza, miután augusztus végén, Zandvoortban, a szabadedzésen balesetet szenvedett és a cserepadra szorult. Ricciardo bal kezében diagnosztizáltak kézközép-csonttörést és az a MotoGP-specialista Xavier Mir műtötte, aki Lance Strollnak is segített visszatérni az idei tesztek előtt szenvedett csuklótörésekből.
Az előzetes várakozások alapján Ricciardo a Katari Nagydíjon térhetett volna, de ezt végül elnapolták, a műtét alatt kiderült ugyanis, hogy súlyosabb a sérülés, mint amilyennek először tűnt. Ricciardo így beszélt a felépüléséről:
„Úgy mondanám, keményebb volt, mint gondoltam. De lehet, hogy csak én voltam egy kicsit nyomi és talán nem is volt keményebb, mint gondoltam. Amikor a baleset történt és tudtuk, melyik csont tört el, akkor eléggé jónak tűnt a helyzet, már abból a szempontból, hogy könnyűnek tartottuk helyrehozni.”
„Amikor aztán Spanyolországban a műtétre került a sor, további vizsgálatok után kiderült, hogy igazából sokkal rosszabb a törés, mint először gondoltuk, szóval ezért tartott ilyen sokáig a felépülés és ezért fájt jobban.”
Ricciardo távollétében a Red Bull tartalékja, Liam Lawson kapta meg a helyét az AlphaTaurinál. Az új-zélandi kilencedik helyével két pontot hozott el Szingapúrból, köszönhetően a csapat nagy fejlesztési csomagjának új padlólemezzel és diffúzorral, új oldaldobozokkal és motorfedővel, valamint átalakított hátsó felfüggesztéssel.
Ennek fényében Ricciardo – aki Szingapúrban tért vissza először a paddockba sérülését követően – erősebb AT04-et vár a harmadik idei Forma-1-es futamán. Így folytatta mondandóját: „Szingapúrba elmentem, ott elég nagy újítások voltak, ami vélhetően jól jött a hétvége alatt a csapatnak, jól néztek ki.”
„A pilóták azt mondták, jobb volt az autóban, szóval erősebb lesz szerintem, mint amikor utoljára kiszálltam belőle. Így is csak a harmadik versenyem lesz, szóval idén még elég zöldfülű vagyok. Nem kifogásként, csak tény, hogy minden eléggé új lesz nekem.”
Sergio Perez mindeközben reagált a visszavonulásáról szóló pletykákra.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.