Forma-1 Brit Nagydíj

Ezért tartja hatalmas igazolásnak a McLaren a Ferraritól érkező Sanchezt

A McLaren Forma-1-es csapatát irányító Andrea Stella azonnal lecsapott a spanyol mérnökre, miután az elhagyta a Ferrarit.

Sebastian Vettel, Ferrari and David Sanchez, Ferrari, celebrates on the podium with the trophies

Amikor a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella Rob Marshall, a Red Bull egykori kulcsfontosságú mérnöke leigazolásáról beszélt, azt mondta, „kihagyhatatlan lehetőség” volt. Marshall előtt azonban már megszerezték David Sanchezt, a Ferrari volt főmérnökét, aki Maranellóban az aerodinamikáért volt felelős.

A McLaren 2023-as idénye döcögősen indult, de Stella eleve erre számított és a csapat előre kommunikálta, hogy nem érték el fejlesztési céljaikat a télen. Ehhez képest Silverstone-ban mindkét autójuk dobogóra állhatott volna akár, Oscar Piastrinak azonban nem jött ki jól a biztonsági autós fázis. Ez jó jel azonban a jövőre nézve, ahogy Sanchez leigazolása is, árulta el a csapatfőnök:

„Azóta ismerem, hogy együtt dolgoztam vele a Ferrarinál és most a tárgyalásunk alatt ismét találkoztam vele. A Forma-1 egyik legkreatívabb személyisége, ezt bizonyítja, hogy a Ferrari 2017-ben és 2022-ben, két komoly szabályváltozás után is kilőtt a rajtnál. Alig várjuk, hogy elkezdjen velünk dolgozni és tovább emelje műszaki képességeinket – mondta a FormulaPassionnak adott interjúban.

2017-ben az SF70 az első hat versenyből – ahol nagyobb hátsó gumik és más változások segítettek növelni a tapadást – hármat megnyert és háromszor második lett Sebastian Vettel révén. 2022-ben Charles Leclerc az első három futamból kettőt megnyert és egyszer lett második – ez az a két álomrajt, amire alapozza a wokingi istálló Sanchezbe vetett hitét.

Mindenesetre a McLarent irányító Stella úgy érzi, a következő fejlesztéseikkel tovább gyorsulhatnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill szerint két pilóta akadályozhatja meg, hogy a Red Bull minden futamot megnyerjen
Következő cikk 2024-ben már "Grand Slam"-versenyekben gondolkodik a Forma-1

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország