Ezért nem volt jelen az AlphaTauri Verstappen feltartásos meghallgatásán
A jelek szerint nem a Red Bull nyomása miatt nem ment el az AlphaTauri Max Verstappen feltartási ügyének meghallgatására, hanem egész egyszerűen azért, mert nem kaptak hivatalos idézést.
Az összeesküvés elméletek első lépését az adta, hogy a Szingapúri Nagydíj kvalifikációjának második felvonásában Max Verstappen részben akadályozta Júki Cunodát, ám a holland végül megúszta egy megrovással a versenyfelügyelők ítélete szerint.
A stewardok a döntés indoklása során azt közölték megjegyzésként, hogy „tudomásul vették, hogy a 22-es autó képviselője úgy határozott, nem vesz részt a meghallgatáson”. Sokan arra a megállapításra jutottak ezt követően, hogy mivel az AlphaTauriról van szó, ezért a csapat a Red Bull befolyása miatt nem lépett fel elég erőteljesen a feltartás miatt.
Az igazság azonban ott gyökerezik, hogy a faenzai alakulat nem kapott hivatalos idézést a meghallgatáson való részvételre, emiatt nem volt jelen az érintett pilóta, így semmiféle konspiráció nem sejlik fel a háttérben.
Általában akkor döntenek a versenybírók úgy, hogy nem hallgatják meg valamelyik – vagy akár mindkét – felet, ha úgy ítélik meg, elegendő információval rendelkeznek az igazságos ítélet meghozatalához, mint ahogy tették ez a Sargeant-Stroll feltartás esetében is.
Mint ismert, Stroll a Q1 végén hatalmas balesetet szenvedett, a stewardok pedig nem adtak ki hivatalos idézést a korábbi feltartás kapcsán a pilóták meghallgatására vonatkozóan. Ehelyett egy informális meghívót küldtek az Aston Martinnak, amelyet WhatsAppon keresztül kézbesítettek Andy Stevenson sportigazgatónak, hogy részt vehessen a Sargeant-meghallgatáson, ha úgy kívánja.
Stevenson azonban éppen Stroll-lal és az orvosi csapattal volt, és néhány perccel a meghallgatás befejezése után érkezett meg a versenyirányításhoz. A stewardok ítéletükben megjegyezték, hogy „az Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team csapatának képviselője nem volt jelen a meghallgatás idején, de a meghallgatás befejezése után megjelent a stewardok szobájában”.
Minek után az Aston Martin esetében informális megközelítést alkalmaztak a versenyfelügyelők, úgy tűnik, az AlphaTauri esetében is ugyanezt a megközelítést választották. Hivatalos idézés nélkül, amit a csapatok kötelező kérésnek tekintenek, az AlphaTauri nem ment el a meghallgatásra.
Az AlphaTauri csapatvezetője, Franz Tost később megjegyezte a Motorsport.com-nak, hogy a csapat nem tett panaszt az FIA-nál Verstappen miatt, így talán ebben a tekintetben lehet némi részrehajlással vádolni az alakulatot, ám teljesen felesleges, hiszen a versenyfelügyelők nagyon részletes szabályismeret alapján hoznak ítéletet az ilyen ügyekben.
Eközben a nap hősének kikiáltott Liam Lawson annak ellenére sem elégedett a produktumával, hogy Max Verstappent kiütve bejutott az időmérő harmadik felvonásába – életében először.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.