Ezért nem változtattak 2023-ra sem az F1-es autók sokat kritizált felfüggesztésén
A 2022-es Forma-1-es szezon első felében óriási mérnöki kihívással találkoztak a csapatok a delfinezés megjelenésével, és az autók leegyszerűsített felfüggesztése miatt, azonban az AlphaTauri technikai igazgatója, Jody Egginton szerint nem csinálhattak mindent vissza 2023-ra.
Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.
A 2022-es szabályváltozás keretein belül az FIA betiltotta a csapatok kifinomult hidraulikus lengés és rezgéscsillapító eszközeit, valamint az inertereket, a McLaren által J-dampernek elnevezett lengéscsillapítót is, amelyet a 2005-ös bemutatkozása óta minden egyes csapat átvett, miután lejárt a McLaren és az inerter feltalálójának, Malcom Smith-nek a szerződése.
Az inerterek elsősorban a ballonos 13 colos felnire szerelt gumi oszcillációját voltak hivatottak enyhíteni, azonban részben a költségcsökkentés, részben a 18 colos Pirellikhez fűzött remények miatt azokat betiltották a 2022-es szezon előtt.
A 2022-es autók delfinezése, és a feszesre hangolt futóművek okozta erős pattogás miatt többször is felmerült, hogy aerodinamikai megoldás helyett az autók lebutított felfüggesztésén módosítsanak 2023-ra, de Jody Egginton, az AlphaTauri technikai igazgatója szerint messze nem ennyire egyszerű képlettel találkoztak a tárgyalásaik alatt.
„Az aerodinamikai szabályok miatt mindenkinek feszes autót kell terveznie, mert ott rejlik az igazi teljesítmény” – mondta a brit mérnök a Motorsport.com olasz kiadásának adott exkluzív interjújában.
„Nincs egyértelmű módja annak, hogy ezt elkerüljük. Nem használhatunk már inertereket, amit mindnyájan megszerettünk, és a felfüggesztésút is kisebb lett, összességében pedig emiatt egy nehezebben kontrollálható, feszesebb autót kaptunk, de nem tudunk mit tenni, mert az aero rákényszerít minket erre az útra.”
„Az inerterek biztosan enyhítenék az autók rossz tulajdonságait, de teljesen nem szüntetnék meg a problémát. Emellett minden egyes csapat tovább akarja vinni az autójának mechanikus alapjait a következő szezonra is.”
„Ha most azt mondanánk, hogy akkor vagy az első, a hátsó, vagy akár mindkét tengelyen engedélyeznénk az inertereket, annak óriási hatása lenne, mert jelenleg mindenki ezek nélkül tervezte meg a felfüggesztését. Hiába beszélünk egy egyszerű szerkezetről, így beépíteni egy olyan autóba, amit anélkül terveztek… Óriási feladat lenne.”
„Az idei szezonra még mindenki tiszta lapon tervezhetett, de ha most engedélyeznénk egy új felfüggesztéselemet, akkor lehet, hogy valaki nem is tudná továbbvinni az idei karosszériáját a következő évre, ami már komoly és összetett problémát jelentene. Az FIA pedig (részben költségcsökkentési okokból, még a padlólemezre vonatkozó szabályváltoztatás előtt) megvizsgálta, min lehetne változtatni úgy, hogy a csapatok a lehető legtöbb alkatrészt vigyék tovább a következő szezonra. Az pedig egyértelmű, hogy az inerter önmagában nem oldotta volna meg az összes problémánkat.”
A leggyorsabb F1-es autók, amelyekkel sosem nyertek bajnoki címet:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.