Ezért nem kapott büntetést a Mercedes az időmérő végén történtekért

A Magyar Nagydíjat Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kezdheti majd meg az élről, az időmérő végén történt feltartások pedig sok vitát generáltak – annak viszont meglehetősen egyszerű oka van, hogy miért nem büntették meg a hétszeres világbajnokot és csapatát.

Valtteri Bottas, Mercedes, and pole man Lewis Hamilton, Mercedes, in hte Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A hungaroringi időmérőn a Q3 végén Valtteri Bottas, Hamilton, Verstappen, Perez sorrendben jött ki a pályára az utolsó négy pilóta. A közvetítésben láthattuk, hogy a Mercedesek nem diktálnak óriási tempót a kivezető körükön, Verstappen végül pont meg tudta kezdeni az utolsó körét, Perez viszont lemaradt erről.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondta a történtek után, hogy ez a játék része, Helmut Marko viszont ennél erősebben fogalmazott, bár büntetésről egyikük sem beszélt, ennek pedig meglehetősen egyszerű oka van.

Ugyanis erre a helyzetre a Forma-1-es Sportszabályzat 27.4-es cikkelye vonatkozik, amelyben ez áll: „Soha nem szabad az autót szükségtelenül lassan, kiszámíthatatlanul, vagy potenciálisan veszélyhelyzetet okozva vezetni” – ez alapján tehát ha túl lassan megy egy pilóta, büntetés lehet a „jutalma”, ami akár három rajthelyes büntetést is jelenthet.

Még több F1 hír:

Egyes pályákon az FIA még egy deltaidőt is meghatározhat, amikor a pilótáknak egy bizonyos időn belül kell teljesíteniük a körüket, máskülönben büntetést kapnak. A versenyigazgató Michael Masi viszont nem állt elő ilyennel, Hamiltonnak pedig nem a Q3 végi volt a leglassabb kivezető köre.

A Motorsport.com szakírója, Jonathan Noble összegyűjtötte a két Mercedes-pilóta kivezető köreit a Magyar Nagydíj időmérőjéről, amiből kiderül, hogy Hamiltonnak volt már egy lassabb kivezető köre a kvalifikáción, és az előtte levő Bottas alig volt gyorsabb nála:

  Hamilton Bottas
Q1, 1. kivezető 2:15 2:04
Q1, 2. kivezető 2:49 2:38
Q2, 1. kivezető 2:02 (közepes) 1:55 (közepes)
Q2, 2. kivezető 2:33 1:52 (közepes)
Q3, 1. kivezető 2:32 2:27
Q3, 2. kivezető 2:44 2:41

Érdekes pletyka érkezett a Red Bull 2022-es üléséről…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly a nagyok mögött hozta az ötödik helyet – vasárnap meg is tartaná azt
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország