Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Ezért nem fog annyit számítani a McLaren "mini-DRS-ének" elvesztése, mint a riválisok remélik

A McLaren Forma-1-es autójának „mini-DRS-e” a múlté, azonban ennek aligha lesz kihatása a bajnoki címért folyó küzdelemre.

Oscar Piastri, McLaren MCL38

Oscar Piastri, McLaren MCL38

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A McLaren döntése, miszerint maguk módosítanak a hátsó szárnyukon, hogy annak „mini-DRS-e” eltűnjön, komoly beszédtéma volt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ugyanis ahogy a bajnoki küzdelem köztük, a Red Bull és a Ferrari között kezd beindulni és alig van köztük mérvadó különbség, minden apró beleavatkozás a teljesítménybe döntő lehet a végkimenetelt illetően.

Azonban bár úgy tűnhet, a McLaren riválisai nagyot nyertek azzal, hogy az FIA-t cselekvésre ösztökélték a hátsó szárny ügyében, a valóság az, hogy a végeredményt ez nem nagyon fogja befolyásolni a szezon utolsó részében.

Amit fontos megérteni a McLaren hátsó szárnya körüli vita körül, hogy ez az elem nem volt a szezon eleje óta elérhető nekik és nem is minden versenyen használták. A „mini-DRS” csupán a Belga Nagydíjon mutatkozott be, a nyári szünet előtt és csak alacsony leszorítóerő-igényű pályákon tervezték használni. Kifejezetten ezekre a helyszínekre tervezték és a többi variánson nem is található meg.

 

Például a Szingapúri Nagydíjon egy nagy leszorítóerős szárnnyal versenyeznek, melyen nincs jelen ez a koncepció, tehát az FIA közbelépésének semmi hatása nem lesz arra, hogy teljesítenek a Marina Bay-i pályán.

A McLaren hivatalos fejlesztési dokumentuma Spából a Bakuban használt hátsó szárnyról azt írja: „Mivel nagyjából egymás után ilyen pályák következnek, egy kisebb terhelésű hátsó szárnyat vezettünk be ezen az eseményen azzal a céllal, hogy hatékonyan csökkentsük a légellenállást.”

Ezt a szárnyat végül Belgiumban, Monzában és Azerbajdzsánban használták és a fedélzeti kamerás felvételek alapján mindhárom futamon jelen volt a felső szárnylap sarkainak hátrahajlása, amire sokan csak múlt héten kapták fel a fejüket.

Ami azonban rossz hír a McLaren riválisainak, hogy reményeik, miszerint a „mini-DRS” elkaszálása drámaian csökkenti a wokingi gárda bajnoki esélyeit, az az, hogy ez a szárny idén már csak maximum egy pályán köszönhetne vissza, Las Vegasban.

Annak a helyszínnek a hosszú egyenesei alacsony leszorítóerős beállításhoz való visszatérést követelnek meg. A többi hátralévő futam inkább közepes (Austin, Brazília, Katar és Abu-Dzabi) vagy nagy (Mexikó) leszorítóerő-igényű. Tehát bármi haszna is van a McLaren mini-DRS-ének, a hátralévő hét versenyből csak egyen fog igazán hiányozni.

Ha a riválisok már Belgiumban felfigyelnek a McLaren szárnyára és a nyári szünet alatt sürgetik az FIA-t annak vizsgálatára, akkor Olaszországban és Bakuban is változhatott volna a futam végkimenetele. A Ferrari pontosan tisztában van ezzel, csapatfőnökük, Fred Vasseur pedig eléggé ideges amiatt, hogy a „mini-DRS-t” szinte maximális haszonnal tudták kiaknázni:

 

„Elég frusztráló, amikor, ha emlékszünk a helyzetre Monzában, öt autó volt két tizedmásodpercen belül (igazából 75 ezreden belül – a szerk.). Két tized döntött arról, hogy első, második, vagy ötödik, hatodik vagy-e. Bakuban egymás után tíz körben érkeztünk meg velük fej-fej mellett az egyes kanyarba. El lehet képzelni, mennyire idegesítő.”

A McLaren szemszögéből maximum az lehet idegesítő, hogy remek trükkjükre fény derült – de emellett megnyugodhatnak, hogy learatták annak babérjait az ősz beköszönte előtt és jó eredményeket értek el olyan helyszíneken, ahol az előző években kifejezetten gyengék voltak.

A wokingiak vezérigazgatója, Zak Brown a Skynak így nyilatkozott: „Ezek a Forma-1-es mérnökök nagyon okosak, elég király versenyautók voltak itt az elmúlt évtizedben, amik átmentek a teszten. Szóval jó, hogy a csapat talált valamit, aminek ekkora a teljesítménye.”

„Szerintem jót tett ez a bajnokságnak, mi vagyunk az élen és lesznek dolgok, amik nyilvánvalóan jól működnek a versenyautónkon és a többiek egyszerre fognak megpróbálni magukon gyorsítani és minket lassítani. Üdv a Forma-1-ben.”

Amit most érdekes lesz látni, az az, hogy a McLaren úgy érzi-e, igazságtalanul pécézték-e ki őket a hátsó szárnyuk miatt, vagy sem, ugyanis bár Baku óta ők vannak a figyelem középpontjában emiatt, forrásaink szerint ők is árgus szemekkel figyelik a riválisokat és úgy érzik, mások is feszegetik a szabályzat határait.”

Forrásaink szerint a csapat úgy érzi, legalább két másik csapat trükközik aerodinamikai rugalmassággal, vagy a vezérsík és a felső szárnylap közötti rés, vagy az egész struktúra tekintetében. Pénteki közleményükben feltűnő volt utalásuk arra, remélik, az FIA a bokszutcában máshova is benéz: „Ezek után elvárnánk, hogy az FIA hasonló egyeztetéseket folytasson a többi csapattal is az ő hátsó szárnyukat illetően.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk George Russell kritikái után a Pirelli elbeszélgetett a Mercedes F1-es versenyzőjével
Következő cikk Charles Leclerc-t beidézték a stewardok Szingapúrban!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország