Ezért nem dédelget győzelmi reményeket a hazai F1-es versenyén Fernando Alonso

Fernando Alonso szerint kis esély van arra, hogy a hazai versenyén, a 2023-as Forma-1-es Spanyol Nagydíjon 10 év után megszerezze az első győzelmét, mivel nem csak a Red Bullra kell majd figyelnie az Aston Martinnak.

Fernando Alonso, Aston Martin Racing, Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Immár több mint 10 éve annak, hogy a 2013-as Spanyol Nagydíjon a Ferrarival Fernando Alonso megszerezte a mai napig utolsó Forma-1-es győzelmét. A Monacói Nagydíjon Alonso annak ellenére, hogy a tempója ismét elmaradt Max Verstappenétől, nyerhetett volna, ha egy körrel hamarabb vált az intermediate gumikra az eső kezdetekor, ugyanakkor elismerte, hogy az Aston Martinnál egyáltalán nem számítottak nagy esőre a saját előrejelzéseik alapján.

Bár az eső ismét bekavarhat Barcelonában a vasárnapi versenyen, Alonso szerint a nyers tempójuk alapján ismét nem lesz esélyük arra, hogy nyílt sisakos küzdelemben legyőzzék a Red Bullt, és figyelniük kell az élmezőny két szunnyadó óriására is.

„Hiába voltunk közel a Red Bullhoz az időmérőn, Max (Verstappen) már megint dominált a verseny alatt, Barcelonában pedig lehet, hogy elérhetetlenek lesznek” – értékelte a győzelmi esélyeit Alonso.

„Még nem tudjuk, hogyan működik egy normális pályán a Mercedes fejlesztési csomagja, és azt sem, hogy pontosan mivel készül a Ferrari a Barcelonára.”

„Két lábbal a földön kell járnunk továbbra is, én sem úgy fogok Barcelonába utazni, hogy beharangozom a győzelmi esélyeimet, hogy aztán csalódást okozzak valakinek” – mondta Alonso, aki egy újabb sikeres versenyhétvégével akár a második helyet is átveheti Pereztől az egyéni pontversenyben.

Sergio Perez eközben úgy érzi, hogy a monacói nullázása után is van még esélye idén a világbajnoki címre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sergio Perez a monacói nullázása ellenére sem tett le a világbajnoki címről
Következő cikk Marko: ez a változás visszavetheti az Aston Martin fejlődési rátáját 2023-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország