Ezért nem biztos, hogy jó ötlet Vettel korai elengedése

Mióta a Ferrari május közepén bejelentette, hogy Carlos Sainz fogja váltani Sebastian Vettelt 2021-től, hurrikán erősségű pletykaáradat indult el a négyszeres világbajnok jövője kapcsán. A rosszul alakuló szezon miatt sokan azt vizionálják, hogy Vettel idő előtt távozhat a csapattól, Dieter Rencken azonban a RaceFans.net-en arról ír, hogy ez miért nem annyira egyértelmű helyzet, mint amilyennek látszik.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Andy Hone / Motorsport Images

A Vettelre nem jellemző rádiós csönd, valamint néhány ingerült válasza csapatának a futamok során csak további olajat öntött a tűzre. A felek már eddig is számos kérdést kaptak azzal kapcsolatban, hogy vajon befejezik-e együtt a szezont, vagy esetleg a német idő előtt távozik.

Ezek után beindult a suttogás, hogy egy gyors pilótakeringő veheti kezdetét a mezőnyben, ha Vettel nem húzza ki a szezon végéig a vörösöknél. Már egyébként is tudjuk, hogy a dominók hogyan dőlnek el jövőre: Sainz a Ferrarihoz megy, az ő helyét Daniel Ricciardo veszi majd át, akit pedig a visszatérő Fernando Alonso követ majd a Renault-nál.

A kétszeres bajnok 2021-től visszatér Enstone-ba, hogy ismét sikerre próbálja vezetni a francia gárdát. A teória szerint azonban a spanyol, aki most vasárnap még elindul a híres Indy 500-on, hogy megpróbálja megszerezni a tripla koronához szükséges utolsó győzelmet, már akár ezek után is beugorhatna a Renault-ba, pár hónappal korábban, mint arra számítottunk.

Még több F1 hír:

Látszólag ez így teljesen logikusnak is tűnhet. Minden csapatnak megvan a korai hozzáférése a jövőbeli pilótájához, és sokan a Vettel és a Ferrari közötti fájdalmas kapcsolatot látva úgy vélik, hogy a német bajnok hamarabb távozhat, ezzel több időt hagyva magának egy 2021-es ülés megszerzésére.

A Forma–1 és a logika azonban csak ritkán barátkoznak össze. Minél tovább vizsgáljuk ezt az elméletet, annál több hiba kerül a felszínre.

Kezdésnek kérdezhetjük azt, hogy a McLaren miért is engedné el Sainzot idő előtt. A brit csapat jelenleg 62 ponttal áll a bajnokságban, szoros szendvicsben a Racing Point (63) és a Ferrari (61) között, és nagyon meg szeretnék szerezni azt a harmadik helyet a szezon végén.

A legjobb három között végezni a konstruktőri bajnokságban extra értéket képvisel az újonnan aláírt Concorde-szerződés alapján. Az F1 új bevételi rendszere egy tíz éves bónuszrendszert foglal magába, ami azt jelenti, hogy a most elért eredményeket egy évtizeden keresztül viszik magukkal a csapatok.

Ezek alapján a McLaren miért hozna most be egy instabilitást jelentő faktort az egyik legjobb pilótapárosítással rendelkező csapatba? Nézzük meg ezt a felvetést a Ferrari szemszögéből is.

Lando Norris, McLaren MCL35, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Lando Norris, McLaren MCL35, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Bár a versenyzők fizetése nem köztudott tény, Vettel nagyjából 30 milliót kereshet a Ferrarinál évente, és ezt még akkor harcolta ki, amikor nyerő formában volt. Eddig hat futam ment le a várható 15-18-ból, vagyis a szezon 30-40 százalékán már túl vagyunk. A Ferrari csak úgy felköhögne most kb. 20 millió dollárt, hogy kifizessék Vettelt, aki aztán mehetne kertészkedni és a gyermekeivel játszani? Ennek nem sok értelme van az ő oldalukról.

Ha a McLaren számára fontos a stabilitás, akkor ez a Ferrarinál duplán igaz. Jelenleg csak az ötödikek a pontversenyben, és ha így fejeznék be a szezont, akkor 1981 óta ez lenne a legrosszabb helyezésük a csapatok között.

Bár Sainz kétségkívül tehetséges, nem biztos, hogy ebben a sűrű szezonban képes lenne az egyik legösszetettebb csapatnál gyorsan felvenni a ritmust, és még jobban is teljesíteni, mint Vettel. Kemény feladat és komoly rizikó lenne, ami akár könnyen balul is elsülhet.

Ugyanez Ricciardo mclarenes átigazolására is igaz. A szezon végi váltás, amivel három hónapja lenne megismerni a McLaren csapatát, valószínűleg jobb eredményeket hozna, minimális kockázattal. Arról nem is beszélve, hogy az ausztrál 25 millió körül kereshet, Alonso pedig nem ugrana be csak úgy ingyen, akkor mégis ki fizetné ki Ricciardót, majd áldozna még többet utódjára ezekben a nehéz időkben?

Az ehhez hasonló korai cserék azonban nem példa nélküliek. 2017-ben már volt egy csere, melyben Sainz mellett Jolyon Palmer és Pierre Gasly vett még részt. Sainz akkor Palmer helyére ment a Renault-hoz, míg Gasly a spanyolt váltotta a Toro Rossónál. Ez a megállapodás viszont egy nagyobb motorbeszállító-váltás keretében történt, és a pilótákat igazából ehhez használták fel. Most azonban ilyesmi nem játszik szerepet.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotó készítője: Barry Cantrell / Motorsport Images

Mások azt jósolták, hogy talán Kimi Räikkönen harmadjára is Ferrari-overallt ölthet magára. Az Alfa és a Ferrari közötti kötelékek azonban 2015 óta már nem olyan szorosak, míg az Alfa Romeo anyacége, a Fiat-Chrysler Automotive éppen az összeolvadás folyamatában van a Peugeot-val.

Ennek köszönhetően talán mégsem annyira egyértelmű, hogy a finn sztár csak úgy visszamehet a korábbi csapatához. A kérdések ismét a pénz körül forognak. Ki fizetné ki az Alfa Romeót, és ki ülne Räikkönen helyére?

Ha nem érkeznek újabb meglepő fejlemények, akkor jelen állás szerint Vettel a szezon végéig vörösben marad. Hogy utána úgy dönt-e, hogy visszavonul, kivesz egy kis szabadságot, vagy aláír egy másik csapathoz, mondjuk az Aston Martinná alakuló Racing Pointhoz, az még a jövő zenéje.

A RaceFans-nél eltérő híreket kapnak ezzel kapcsolatban. Egy forrás szerint az egyezség már megköttetett, és azt Monzában fogják majd bejelenteni. Mások viszont azt mondják, hogy a csapat már nem akar Vettellel szerződni, mivel nem teljesít valami fényesen, valamint Perez szponzorai is mélyebben a zsebükbe nyúltak, ezzel biztosítva, hogy a mexikói a Mercedes-klónban maradhasson a jövőben is.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappent „nem érdekli”, hogy melyik futamokat nyeri meg
Következő cikk Sorozat készült Fernando Alonsóról (videóval)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország