Ezért nem az 1-es rajtszámmal indul Hamilton...

Lewis Hamilton hosszú ideje a 44-es rajtszámmal indul a Forma-1-ben, amivel 6 világbajnoki címet gyűjtött be az elmúlt hét évben a Mercedesnél. De vajon miért nem vette át a világbajnoknak járó 1-es számú privilégiumot?

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton nyomán kialakult LH44 megnevezés nagyon népszerű a közösségi médiában, a Forma-1 rajongói gyakran ezzel a címkével látják el a posztjaikat, melyeket a hétszeres világbajnokkal kapcsolatban tesznek közzé. Ez pedig szorosan összefügg a 44-es rajtszámmal, ami mára már eggyé forrt Hamiltonnal.

A brit rekorder 2014-óta tudhatja a magáénak a 44-es autót, ez volt ugyanis az az év, amikor az FIA lehetővé tette a versenyzők számára, hogy saját maguk válasszák ki, mely rajtszámmal szeretnének felállni a rajtrácsra.

Még több F1 hír:

„A szám a gokartos időkből jön” – magyarázta Hamilton. „Amikor megérkeztünk az első versenyre, vetettem egy pillantást az apám kocsijának rendszámára, és azon a 44-es volt, ezért ez lett a szerencseszámom. Remélem, egyszer lesz majd róla egy film.”

„Természetesen úgy gondolom, hogy egy célpont vagyok, de a rajtszámom, amikor 8 éves voltam, a 44-es lett. Annak ellenére, hogy első számú vagyok, ahogy az elmúlt pár évben is az voltam, és az 1-esnek kellene az autómon lennie, én kitartok a 44-es mellett. Ennek köszönhetően minden évben úgy érzem, hogy tiszta lappal indulok, nem vagyok bajnok, csak azzá akarok válni.”

A Mercedes a legmegbízhatóbb...

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem lesz több „bemutató” jellegű futam az Albert Parkban
Következő cikk Gasly elárulta, hogy mi szükségeltetik a sikerhez a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország