Ezért nem a Williams mellett döntött Hakkinen 1993-ban

A később két világbajnoki címet is szerző Mika Hakkinen remek helyzetben volt az 1993-as szezon előtt, hiszen több csapat ajánlatai közül válogathatott, többek között az ekkor domináló Williams is köztük volt – a finn mégsem őket választotta, és azt is elmondta, hogy miért.

Podium: race winner Ayrton Senna, McLaren, third place Mika Hakkinen, McLaren

Fotót készítette: Sutton Images

Mika Hakkinen volt Michael Schumacher egyik legnagyobb riválisa az F1-ben. A két kiváló versenyző 1998 és 2001 között sok izgalmas csatát vívott egymással a bajnoki címért, amelyből kétszer Hakkinen, kétszer pedig Schumacher jött ki győztesen.

Azonban a történet másképp is alakulhatott volna, és Hakkinen már a 90-es évek vége előtt Schumacher komoly riválisa lehetett volna Damon Hill helyett. Ugyanis a Williams 1993-ban le akarta igazolni az akkor 24 éves versenyzőt a világbajnok Nigel Mansell utódjának.

„Fantasztikus helyzetben voltam, mert rengeteg ajánlatot kaptunk különböző csapatoktól. Az egyik ezek közül a Williams volt, aztán ott volt még a McLaren, a Ligier… csak a Ferrari hiányzott.” – idézte fel az 1992-es és az 1993-as szezon közötti időszakot Hakkinen az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond The Gridben.

További híreink:

Hakkinen az 1991-es és az 1992-es szezont a Lotusnál töltötte, ekkor pedig fontos döntés előtt állt, az akkori menedzsere, Keke Rosberg pedig tele volt ajánlatokkal.

„Keke faxgépe folyamatosan ment. Nagyon stresszes volt, és whiskey-t ivott.” – mondta Hakkinen, amikor az 1992-es, kritikus fontosságú meetingről beszélt.

Sokak számára egyértelmű lett volna a döntés, mivel akkoriban a Williams volt a mértékadó csapat a Forma-1-ben. A brit istálló domináns győzelmet aratott az 1992-es szezonban, és úgy tűnt, hogy a következő szezonra is megfelelően felkészültek, míg a McLaren a Honda távozása után lefelé ívelő spirálban volt, és a Ford motorjait használta.

Ennek ellenére a finn versenyző úgy döntött, hogy Ron Dennis csapatához akar csatlakozni, és nem ahhoz az istállóhoz, amelynek színeiben akkori menedzsere, Keke Rosberg világbajnok lett 1982-ben.

Még több F1 hír:

„Megmondtam Kekének, hogy a McLarenhez akarok igazolni. Szerintem nagyon meglepte, hogy így döntöttem. Sokan azt gondolják, hogy a pénz miatt döntöttem így. Természetesen ez is fontos szerepet játszott, de bíztam a McLarenben.”

Tehát Hakkinen a McLarenhez szerződött, többek között azért, mert úgy érezte, hogy a McLarennél jobban megbecsülik a versenyzőket, mint a Williamsnél.

„A McLarennél a versenyző a sztár, és emellett csapatjátékos is. Együtt nyerünk. És az volt az érzésem, hogy a Williamsnél a versenyző csak egy versenyző…”

Hakkinen ezt a meglátását elmondta Rosbergnek is. A finn viszont kezdetben csak harmadik számú versenyző volt a wokingiaknál Ayrton Senna és Michael Andretti mögött, egészen addig, amíg Andretti el nem hagyta a csapatot az 1993-as szezon vége előtt 3 futammal. De végül kifizetődött a döntése: 1998-ban és 1999-ben világbajnok lett a csapattal.


 

Remek videós felvételek a 2020-as Dakar Rali negyedik napjáról, ami ismét hozott pár változást a sorrendben. Fernando Alonso közben a TOP-10-en kívülre került, de nem panaszkodhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A női sorozat bajnoka Latifi szerződtetése után valós esélyt lát az F1-be kerülésre
Következő cikk „Verstappen az a szupersztár, akit Alonsónak kellene hívni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország