Ezért mondott nemet az Alfa Romeo a Haasra
Az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elmondta, miért utasította vissza a lehetőséget, hogy a Haas segítségével a Forma-1-ben maradhassanak.
Mivel a Saubernek részben már a VW-csoport alatt működő Audi a tulajdonosa, mielőtt 2026-ban gyári csapattá válnának, a svájci csapat névadó szponzori szerződése az Alfa Romeóval véget ért. Szóltak azonban pletykák arról, hogy az Alfa Romeo egyszerűen hasonló megállapodásra lépne egy másik, Ferrarihoz közeli csapattal, a Haasszal.
A Ouest France nevű lap közölte azonban a vezérigazgató, Imparato nyilatkozatát, aki elutasította az ajánlatot: „Ugyanezeket a körülményeket tapasztaltuk volna egy másik csapat szponzoraként, de kétszer annyi pénzért. Nem, ez nem hoz semmi újat és a termékeim fejlesztésébe kellett a pénz. Nem lett volna értelme egy másik csapattal eljátszani ugyanezt a történetet.”
Imparato azonban ismét megerősítette, hogy szeretné a márka nevét a motorsport élvonalában tartani, ezúttal Le Mans-ra és a WEC-re célozva, azonban konkrét elköteleződés még nem történt: „Ha megcsináljuk, azt nem szponzorként, hanem külön csapatként és hosszútávra. Három szezonnál mindenképp többre.”
Azonban vannak pénzügyi akadályai is ennek a Stellantis vezetőségében is helyet foglaló vezérigazgató szerint: „A gazdasági egyenlet nem győzött meg arról, hogy ez nem kockáztatná, hogy a cég ismét veszteséges legyen pénzügyileg.”
„Van egy kis veszélye a hosszútávú versenyek kiadásaiban bekövetkező infláció miatt, ez pedig nagyon hasonló ahhoz, ami 2015-ben történt. Valamit azonban akarunk csinálni, szóval sokat dolgozunk. Amint találunk valami működőképeset, bejelentjük.”
Nico Hülkenberg mindeközben reagált azokra a pletykákra, amik az Audival hozták őt hírbe.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.