Ezért került egy olasz ilyen fontos pozícióba az Alpine-nál

Luca de Meo nagyon örül Davide Brivio leigazolásának. Az olasz nagyon sikeres volt a MotoGP-ben az utóbbi években, és az Alpine-nál azt remélik, hogy a Forma–1-ben is hasonló helyzet áll majd elő. A francia csapat már várja az együttműködést./ű

Davide Brivio, Team manager Team Suzuki MotoGP

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

„Olaszország tele van nagyszerű mérnökökkel, szerelőkkel és szakemberekkel, akiknek a Forma–1 a DNS-ükben van. Ezért választottam én is egy olaszt, Davide Briviót, versenyigazgatónak” – mondta De Meo az olasz Corriere della Serának.

Brivio a Suzukit vezette a MotoGP-ben egészen a tavalyi év végéig. Számos különbség van a két- és négykerekű csúcskategória között, de az Alpine-nál ezt nem akadályként látják.

Még több F1 hír:

„Nem számít, hogy hány kerékről beszélünk. Ő egy kiváló szakember, tudja, mennyire fontos egy szorosan összeszőtt csapat, ahol mindenkinek megvan a pontos feladata, és azt is tudja, hogyan kell a munkát megszervezni.”

A mostani szezonban a Renault-ból Alpine-ná avanzsált gárda célja közelebb kerülni a Mercedeshez és a Red Bullhoz, valamint több pontot szerezni, és feljebb lépni a csapatok pontversenyében.

„Jobbak akarunk lenni, mint tavaly, és több dobogós helyezést szeretnénk elérni. Az igazi kihívás számunkra viszont 2022-vel érkezik el, mert akkor jönnek a nagy szabályváltozások.” A Renault tavaly ötödik lett a konstruktőrök között, lemaradásuk 19 pont volt a harmadik McLarenhez képest.

Most akkor 672 vagy 673?


Művészi videón a Williams új F1-es festése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Apám megütötte a sisakomat, ez volt a fordulópont
Következő cikk Da Costa: „Én sosem fizetnék azért, hogy F1-es autóval versenyezhessek”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország