Ezért is esett vissza ennyire az Alpine a tavalyi önmagához képest?

Az Alpine csapata felfedte, hogy szélcsatornás problémák hátráltatták őket a tél folyamán, és ennek is köszönhető az, hogy az idei F1-es autójuk nem sikerült olyan jól, mint mondjuk a tavalyi modell.

Fernando Alonso, Alpine A521, Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A francia autógyártó istállója visszaesett idén a legfőbb riválisokhoz viszonyítva, és a szezonnyitó Bahreini Nagydíj helyszínét pontok nélkül voltak kénytelen elhagyni.

Ugyan most abban reménykednek, hogy a folyamatos fejlesztések révén még visszavághatnak, Marcin Budkowski elmondta, hogy a nehézségek egészen a gyárban fennálló gondokig vezethetőek vissza.

Még több F1 hír:

„A kihívást jelentő bahreini tesztről és futamról így nyilatkozott az Alpine szakembere: „A teszt kezdete előtt tudtuk, hogy minket is komolyan fognak érinteni a meghozott szabályváltozások, de a szélcsatornában is akadtak gondjaink, amelyek lelassították a fejlesztési munkálatainkat.”

„Tudtuk, hogy nem volt a lehető legjobb telünk. Ezért arra is számítottunk, hogy a tempó tekintetében is hátrányban leszünk.” Budkowski még hozzátette azt is, hogy csapata bahreini tempója nem érte őket akkora meglepetésként, az viszont már igen, hogy kik voltak a legfőbb ellenfeleik.

„Érdekes módon szinte pontosan oda kerültünk, ahová előzetesen vártuk magunkat. Azt viszont rosszul tippeltük meg, hogy kik lesznek előttünk és kik mögöttünk. Nem hiszem ugyanakkor, hogy csak mi vagyunk ezzel így. Beszéltem néhány másik istálló embereivel, és úgy tűnik, hogy elég sokan mértük fel rosszul az erőviszonyokat.”

 

A franciák a helyzetük javítása érdekében fejlesztésekkel készültek Imolára, melyeknek része egy új első szárny, valamint egy kissé módosított orrkúp is. Budkowski megerősítette, hogy egy ideje már tervezték bevetni ezeket az elemeket, de még vannak egyéb fejlesztések is a tarsolyban, hogy így próbáljanak visszazárkózni a többiekre.

„Keményen nyomjuk, hogy így próbáljunk javítani a teljesítményünkön, ezek az erőfeszítések pedig egyértelműek az ide hozott új elemek számából. Hátrébb vagyunk, mint szeretnénk, szóval kicsit azért többre lesz még szükség ennél. Nyilván a többiek sem várják meg, amíg mi feljövünk, mert ők is ugyanúgy igyekeznek javítani az autón.”

„Ez egy relatív versenyfutás. Most úgy tűnik, hogy sikerült előrelépést elérnünk ezen a hétvégén a fejlesztések miatt, de még dolgoznunk kell a következő néhány futamon is, hogy minél többet hozzunk ki a csomagból” – zárta gondolatát az Alpine ügyvezető igazgatója.

A Pirelli saját számításai szerint ekkora különbség van a keverékeik között Imolában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a leggyorsabb az utolsó gyakorláson Imolában!
Következő cikk A hatóságok döntöttek, a Spanyol Nagydíjat is zárt kapuk mögött tartják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország