Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Ezért hagyta ott az Alpine-t a Williams kedvéért Pat Fry

A Williams új Forma-1-es műszaki igazgatója, Pat Fry elmondta, azért hagyta ott az Alpine-t, mert úgy érezte, a csapatban nem volt meg az a „lelkesedés”, ami hajthatta volna őket.

Pat Fry, Williams Chief Technical Officer

Fry a még Benetton néven futó csapatnál kezdte F1-es pályafutását 1987-ben, majd 1993-ban a McLaren, majd a Ferrari és ismét a McLaren következett, végül 2020-ban tért vissza Enstone-ba, három autóban való közreműködés után azonban az év közepén úgy döntött, távozik.

Merő véletlen, de a Williamshez való csatlakozása bejelentése pont aznap került nyilvánosságra, hogy az Alpine csapatfőnökének és sportigazgatójának, Otmar Szafnauernek és Alan Permane-nak a menesztése is nyilvánosságra került. Kis szabadság után végül november elején állt munkába Grove-ban.

Az Alpine-tól való távozása óta először megszólaló Fry a Motorsport.com kérdésére elmagyarázta, azért távozott a franciáktól, mert bár ott töltött ideje alatt jól haladtak a dolgok, a további haladás sokkal nehezebb lett volna:

„Ha visszanézek, az első három évem alatt drámai fejlődésen mentünk keresztül Enstone-ban. Évről-évre jobb autót építettünk. Ha a hármat egymás mellé tesszük, mindegyik hatalmas lépés volt. Ez minden ott dolgozó érdeme, a különböző részlegek sokkal jobban dolgoztak együtt, szerintem mindenki büszke lehet arra, amit az elmúlt három évben elértünk.”

„Azt hiszem, amikor visszamentem oda, volt bennem egy ilyen gondolat, hogy megpróbálom újra felépíteni a helyet, ahol elkezdtem a karrieremet és szerintem jól is csináltuk, a messzi ötödik helyről a szolid negyedikre jöttünk fel. Azonban nem éreztem azt a lelkesedést, ami a negyedik helynél előrébb hajthatna minket.”

„Március elején úgy döntöttem, hogy nekem haladnom kell, nem akarok ott ülni úgy, hogy nem tudok mit csinálni. Számomra ekkor jött el az ideje annak, hogy továbblépjek. Ilyen dolog ez, hogy szerintem cégként nem úgy voltak felépítve, hogy azzal lehet elég keményen dolgozni. Lehet mondani, hogy elsők akarunk lenni, de hatalmas a különbség aközött, hogy mondjuk és aközött, hogy teszünk is érte.”

Arra a kérdésre, hogy konkrétan mi hiányzott, Fry arra utalt, hogy inkább az anyacég Renault részéről tapasztalt ilyeneket, mint a csapat részéről: „Enstone-ban, amit tudtunk irányítani, azzal nem volt gond, szerintem jó munkát végeztünk. Nem hiszem, hogy Otmar megkapta a valódi esélyt a hely rendbehozatalára, mert átvitt értelemben meg voltak kötve a kezei, úgy érzem.”

„De ahogy mondtam, mindenki büszke lehet az első három évben végzett munkájára. Nagy kár, amikor ott kell hagyni a helyet, de a magam részéről ameddig lehetett, én elvittem őket, szóval ideje volt kiülni a kertembe pihenni egy kicsit.”

Fry elmondása szerint a távozásáról való döntés után a Williams csapatfőnökének, James Vowlesnak két hónapig kellett győzködnie, hogy csatlakozzon hozzájuk: „James már jó ideje beszélgetett velem és még vagy két hónap kellett, hogy eldöntsem, náluk folytatom.”

„Azt hiszem, ami igazán izgalmas ebben a lehetőségben, hogy a vezetőség teljesen tisztában van vele, mi kell ahhoz, hogy ez a hely fejlődjön. Bele fogják ölni a szükséges pénzt és támogatni fognak a csapat építésében. Emellett jó ambíció az, hogy újjáépíthetek egy brit legendát. Ugyanez a romantikus eszme volt bennem, visszamentem újjáépíteni a Benettont, szóval újabb izgalmas munka.”

Hozzátette: „James keményen dolgozik, hogy javítson ezen a helyen. Ahogy mondtam, a vezetőség teljességgel mögötte áll és ez az, ami igazán izgalmas számomra, nem lesznek korlátok abban, amit elérhetünk. A legjobbunkat fogjuk hozni, hogy előrelépjen a csapat.”

Helmut Marko mindeközben elárulta, milyen feltételeket fűzött Hamilton ahhoz, hogy a Red Bullhoz szerződjön.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Volt egy kis katasztrófánk..." - Perezen ismét kifogtak a pályahatárok
Következő cikk Ocon: Az emberi testet nem 24 versenyre tervezték

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország