Forma-1 Katari Nagydíj

Ezért gyűjtött be három büntetést is a Katari Nagydíjon Gasly

Pierre Gasly elmondta, „túl sok kockázatot vállalt” a pályahatárokkal a Forma-1 Katari Nagydíján, ugyanis kompenzálni próbált egy motorproblémát, ami miatt csökkent az autó teljesítménye.

Pierre Gasly, Alpine A523, in the pits

Az Alpine pilótája három ötmásodperces büntetést is kapott pályaelhagyásért a futam során. Az elsőt egy kiállásnál töltötte le, míg a másik kettőt a verseny végén adták az idejéhez, így a 12. lett a szintén büntetett Sergio Perez és Lance Stroll mögött. A Motorsport.com kérdésére a döcögős futamról így felelt:

„Nem volt jó napom. Túl sokat hibáztam a pályahatárokkal és ez 15 másodpercembe került. Csak magamban lehetek csalódott, mert nyilván csak pár centiméterről van szó, ami semmiség, de nagy árat fizettem érte és így lecsúsztam a pontokról, szóval tanulnom kell ebből.”

„Kemény nap volt összességében, jól rajtoltam, de kívülre csúsztam és lassítanom kellett a Mercedesek csattanása miatt, akkor még két helyet veszítettem. Utána aztán az egész versenyen baj volt az energiakezeléssel, ami miatt az egyenesekben végig lassabb voltam, ezt próbáltam kompenzálni, de túl sokat kockáztattam, szóval nem volt jó nap tőlünk.”

Gasly elismerte, az egyik gondja a pályahatárok betartásával az volt, hogy az FIA túl későn figyelmeztette a versenymérnökét: „Az egész verseny erről szólt. Nincs kifogásom, mindenki ezen a pályán versenyzett és egyértelműen túl sokszor hagytam el a pályát. Nem tudom, mennyi lehetett összesen, de mindig két lépéssel mögötte voltunk a történéseknek és nem volt emiatt könnyű.”

Ahogy mindenki mást, úgy Gaslyt is leterhelte fizikailag a verseny: „Az év legkeményebb futama volt. Iszonyatos hőség volt az autóban, komoly nehézséget jelentett, tudtam, hogy ez lesz. Nagyon keményen edzek és én vagyok az egyik legjobb fizikai állapotban a paddockban, szóval általában örülök az ilyen körülményeknek, és tudom, hogy mindenkinek kihívás ez, tanulnom kell ebből a történetből.”

Eközben Gasly csapattársa, Esteban Ocon, akit Ausztriában nagyon keményen sújtottak a pályaelhagyásos büntetések, azt mondta, keményen dolgozott, hogy ez ne ismétlődjön meg: „Az első körben volt egy. Azt mondtam magamnak, ha már így indítok, akkor nagy bukás lesz ebből! Kanyar közben megmoccant a kocsi és szélesre vettem. Utána viszont szerintem nagyon tiszta voltam, még a vonalhoz sem értem, biztosra mentem, hogy ne legyen az, ami Ausztriában.”

Ocon végül a hetedik helyet szerezte meg: „Nagyon, nagyon jó első köröm volt. Elmentem Lando mellett, aztán Pierre mellett, aztán simán tudtam menni addig, amíg kiálltunk, meg ilyenek. Nem vesztegettem az időmet az időzésekkel, vagy ilyesmi, szóval elég jól kimaxoltam a versenyt.”

A francia arról is beszélt, mennyire megterhelte a futam, azonban egy pillanatra nem gondolta, hogy fel kéne adnia.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez "viccnek" nevezte a katari pályahatárokat, szerinte azoknak is volt szerepe rossz versenyében
Következő cikk Marko: Egy valós alternatíva van Sergio Perez helyére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország