Ezért esett szét Russell Mexikói Nagydíja
George Russell elmondta, a Mexikói Nagydíját „a gumik uralták” és ez volt a második olyan Forma-1-es futam sorozatban, ahol azért kellett elvennie a gázról a lábát, mert nem tudta működésre bírni a Pirelliket.
Austinban a Mercedes pilótájának az üzemanyag miatt kellett lassítania a tempóján, Mexikóban pedig a túlmelegedő fékek miatt kellett így tennie, miután több körre beragadt Carlos Sainz mögé. Mindkét alkalommal ismét bele tudott taposni később, azonban a gumik egyik alkalommal sem viselkedtek.
Mexikóban a hatodik helyen végzett, miután az utolsó körökben Lando Norris megelőzte, és éppen, hogy maga mögött tudta tartani Daniel Ricciardót. A Motorsport.com kérésére így értékelte a délutánját:
„Az autó nagyon erős volt, Carlos nyomában voltam, de nem tudtam megelőzni. Lassítanom kellett, mert ahogy sokaknak, nekem is túlmelegedtek a fékeim. Amint így tettem, a gumik visszahűltek és már nem tudtam működésre bírni őket, szóval 15 körig mintha jegen vezettem volna, elég gyötrelmes volt és szerencsém van, hogy hatodik lettem.”
Russell szerint jó jel, hogy érti, miért veszített a teljesítményéből: „Sosem jó érzés, amikor neked kell hátrányban védekezned, de egész verseny alatt szenvedtem a gumikkal, elég egyértelmű volt, amint lassítottam, minden tapadás elment és már nem is jött vissza.”
„Nem találom túlzottan aggasztónak, mert legalább tudom az okát. Viszont már két ilyen versenyhétvégém volt sorban egymás után, múlt héten az üzemanyaggal volt baj, akkor is, amint lassítottam, a tapadás eltűnt, most pedig a fékek miatt. Legalább ez tiszta.”
A brit pilóta szerint a csapat Austinban bemutatott csomagja jól muzsikált: „Tavaly itt erősek voltunk, az első sorból rajtoltunk, akkor két autónak kellett volna a dobogóra állnia. Szóval egyértelműen jó volt. Most azonban az egész hétvége a gumikról szólt, mindenkivel ez volt. A tegnapi sok csapatnak meglepetés volt, akár kellemes, akár kellemetlen, remélem, Brazíliában nem lesz ilyen érzékeny.”
Visszatéréséről első Forma-1-es győzelme helyszínére elmondta: „Papíron az autónak jó formában kéne lennie ott, ahogy itt is. Szerintem a hőmérséklet nem lesz ilyen meleg, de izgatottan várjuk, nagyon szoros a meccs a Ferrarival a konstruktőrök között, de bízunk benne, hogy meg tudjuk oldani.”
Fernando Alonso mindeközben cáfolta a visszavonulásáról szóló sajtóhíreket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.