Forma-1 Olasz Nagydíj

Kiderült, miért csak 2 évvel hosszabbított Lewis Hamilton az F1-ben

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondása szerint azért csak két évvel hosszabbította meg a szerződését Lewis Hamilton, hogy kilépési záradékok nélkül tudjon távozni, ha a Mercedes teljesítménye nem felel meg az elvárásainak.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamilton a 2024-es és a 2025-ös Forma-1-es szezonra hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel. Ez azt jelenti, hogy Hamilton szerződése már nem terjed ki az újabb technikai szabályváltozást magával hozó 2026-os szezonra, hiába beszélt a brit pilóta korábban arról, hogy akár 5 évig is versenyezne még a Mercedesszel.

Toto Wolff elmondása szerint egy 5 éves szerződés esetében már különböző kilépési záradékokról is tárgyalniuk kellett volna, így azonban kellően rugalmasan tudja majd felmérni a helyzetét a szabályváltozások előtt a Mercedes és Hamilton is.

„A Forma-1 egy nagyon dinamikus környezet, egy 5 éves szerződés keretein belül tárgyalnunk kellett volna a kilépési záradékokról is, arról, hogyan tudja elhagyni a csapatot akkor, ha nem adunk neki kellően versenyképes autót” – mondta Wolff a Sky Sportsnak.

„Ebbe egyáltalán nem mentünk bele, mert mindketten úgy látjuk, hogy két év számít még belátható távolságnak, és egyelőre ennyi időre kötelezzük el magunkat egymás mellett.”

Wolff szerint Hamilton a Forma-1-es karrierje után is a Mercedes kötelékében fog maradni, és nem tudja elképzelni, hogy másik csapathoz igazoljon a hétszeres világbajnok.

„Szerintem azután is fontos szereplője lesz a csapatunknak, hogy szögre akasztotta a sisakot. Nem tudom elképzelni azt, hogy még valamelyik másik csapatnál versenyezzen. A sporton kívül már egy ismert személyiségről van szó, szóval remélem, hogy a közös munkánk nem ér véget a versenyzői pályafutásával” – mondta Wolff, aki szerint már csak egyetlen dolgon múlik az, hogy ez lesz-e Hamilton utolsó F1-es szerződése: mennyire adnak jó autót neki.

Ezért nem tudja idén felvenni a harcot Verstappennel Perez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz, Norris sorrend az olasz FP2-n, Perez megtörte a Red Bullt!
Következő cikk Mick Schumacher Günther Steinert kritizálta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország