Ezen eredmények után kellett távoznia a Ferraritól Arrivabenének

megosztás
hozzászólás
Ezen eredmények után kellett távoznia a Ferraritól Arrivabenének
Szerző:
2019. jan. 9. 6:51

A legnagyobb gondot a világbajnoki cím hiánya jelenthette Maurizio Arrivabene számára, akit Mattia Binotto váltott a csapatfőnöki székben a Ferrarinál.

Továbbra sem tudni hivatalos információkat annak hátteréről, hogy miért kellett távoznia az olasz csapatfőnöknek a Ferrari istállójától. A rajongók közül sokan „pánikhangulatba” kerültek és úgy gondolják, hogy ezzel biztossá vált a Mercedes újabb bajnoki címe a Forma-1-ben.

Még több F1 hír:

Valójában azonban Binotto egy messze tapasztaltabb szakember a Forma-1-ben, technikai szinten is, hiszen alapjában véve egy motorspecialistáról beszélünk, aki technikai főnökként hatalmasat járult hozzá ahhoz, hogy a 2018-as Ferrari annyira versenyképes legyen. A címet azonban így sem sikerült megszerezniük. 

Ez Arrivabene állásába került, de a lehetséges forgatókönyvek között szerepel az is, hogy az olasz a svájci „riválisa” ultimátuma miatt került ebbe a helyzetbe. A Ferrari pedig egyszerűen nem engedhette meg magának azt, hogy elveszítse a legjobb szakemberét, aki a Mercedesnél folytathatta volna a pályafutását.

2008 óta több csapatfőnöke is volt a Ferrarinak. Jean Todt, aki évek óta az FIA elnökeként tevékenykedik, 1993 és 2007 között volt a Ferrari csapatának első embere. A francia távozásával mindenki tudta, hogy nagyon nehéz lesz pótolni.

1993-2007 France Jean Todt
2008-2014 Italy Stefano Domenicali
2014 Italy Marco Mattiacci
2014-2018 Italy Maurizio Arrivabene
2019- Italy Mattia Binotto

2008-ban a helyét Stefano Domenicali vette át, de az olasszal a csapat egyetlen egy egyéni címet sem nyert. Igaz, ez másképpen is alakulhatott volna, mert 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is csak az utolsó pillanatokban maradtak le erről. Mennyivel eltérően tekinthetnénk most az azóta a Lamborghini főnökeként dolgozó szakember ferraris karrierjére…

2014-ben Marco Mattiacci csak egy ideiglenes megoldás volt, akinek nagyon hamar mennie kellett. Az ő helyére érkezett Arrivabene, minimális F1-es tapasztalattal a háta mögött, de eleinte úgy nézett ki a helyzet, hogy Todt után a vezetőség megtalálta a megfelelő személyt. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön, ez nem teljesen így van.

Arrivabene 81 nagydíj ideje alatt irányította a csapatot, mely 14 alkalommal nyert és 12 rajtelsőséget szerzett. Emellett 71x állhattak ott a dobogón. Sebastian Vettel szállította a legjobb eredményeket, de a német is csak második volt 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is. Ezzel szemben Kimi Räikkönen két 4., egy 6. és egy 3. helyet tudott felmutatni Arrivabene irányítása alatt.

Év Ferrari Vettel Räikkönen
2015 2 3 4
2016 3 4 6
2017 2 2 4
2018 2 2 3

A hírek szerint Maurizio lehetséges, hogy nem marad sokáig munkanélküli, mivel ismét szóba hozták a Juventus labdarúgó klubbal. A Corriere dello Sport szerint az olaszok ezen a héten találkoznak egymással, hogy megvitassák Arrivabene teljes munkaidős szerepét. Nem mellesleg az ex-F1-es szakember 2012 óta a legendás olasz klub igazgatótanácsában is helyet foglal.

Következő cikk
Realisztikus V10-es kocsit készített a Race Sim Studio

Előző cikk

Realisztikus V10-es kocsit készített a Race Sim Studio

Következő cikk

Ha a Ferrari nem nyer, valakinek mindig mennie kell…

Ha a Ferrari nem nyer, valakinek mindig mennie kell…