Különleges esemény

Ezen a napon: Fernando Alonso 2. futamgyőzelme, a Ferrarit végképp megfosztották trónjától

Azok után, hogy 2003-ban megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, Fernando Alonsónak sokáig nem jött össze a második. Egészen 2005. március huszadikáig, amikor Malajziában vendégeskedett a mezőny.

Podium: race winner Fernando Alonso celebrates

Podium: race winner Fernando Alonso celebrates

LAT Images

Öt év. Ennyi ideje vártak már arra a Forma-1 csapatai (ami nem a Ferrari) és versenyzői (akit nem Michael Schumachernek hívtak), hogy végre-valahára nekik is leessen néhány morzsa a futamgyőzelmek és dobogós helyezések asztaláról. Öt éven keresztül, 2000 és 2004 között nem tudta senki legyőzni a német Michael Schumachert, aki mindegyik évben megszerezte az egyéni világbajnoki címet, a Ferrari sorozata a konstruktőri bajnokságban ráadásul még ennél is egy évvel hosszabbra nyúlt, ugyanis a maranellóiak már 1999-ben is elhódították a konstruktőri trófeát, amikor a versenyzők között még a mclarenes Mika Häkkinen bizonyult a legjobbnak.

2005 úgy nézett ki, végre más lehet. Az évek óta tartó törekvések, amelyek arra irányultak, hogy valahogy megtörjék a Ferrarit, célt értek. Ez már érződött a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is, amikor bár Rubens Barrichello dobogóra állhatott (Schumacher kiesett), csak a két Renault-s között tudott végezni másodikként.

Az izgalmakért áhítozók (és/vagy Ferrari-ellendrukkerek) számára ez egy reménykeltő jel volt, és amikor a mezőny megérkezett Malajziába, a legjobb indulattal is csak közepesen kezdő Ferrariba nem csak beleszúrták a kést, hanem még jól meg is forgatták. Történt ugyanis, hogy a két vörös autó csak a rajtrács 12. és 13. helyére sorakozhatott fel. A hátrány? Majdnem négy másodperc. Az ok? A fura lebonyolítási rendszer, amit az időmérőn alkalmaztak - a kvalifikáció két szakaszból állt, a rajtrács pedig a két időeredmény összeadása után alakult ki.

Az előrébbről induló Barrichello hátránya a pole-t megszerző Renault-s Fernando Alonsóhoz képest a Q1 végén 1,6, a Q2 végén további közel 2,3 másodperc volt, ugyanez a különbség Schumi esetében 1,5, illetve 2,4 volt, így nem volt mit tenni, a nézőknek meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy az elmúlt öt év egyeduralkodói a top 10-en kívülről vághatnak csak neki a Maláj Nagydíj 56 körének.

Nem csak a Ferrari volt nagy hátrányban egyébként, mentségükre legyen szólva, hogy az időmérő győztesét, Fernando Alonsót mindössze két további versenyző tudta követni legfeljebb egy másodperces hátrányból: a toyotás Jarno Trulli és a csapattárs Giancarlo Fisichella.

Alonsónak aztán a versenyen sem akadt igazán komoly ellenfele. A spanyol az első rajtkockából indulva már-már bántóan sima győzelmet aratott a rajtpozícióját szintén megtartó Jarno Trulli előtt, a különbség kettejük között ugyanis 24 másodperc volt. A dobogó legalsó fokára felálló Nick Heidfeld hátránya már több, mint fél perc volt. Heidfeldnél, illetve a negyedik helyen záró Juan Pablo Montoyánál egyébként érdemes megjegyezni, hogy igen komoly felzárkózást mutattak be mindketten, egymás mögül, a 10-11. helyről indulva végül egymás mögött is értek célba. 

Az ötödik helyen már ismerős névvel találkozhattunk, de még ez sem "az" a Schumacher volt, ugyanis ebben a pozícióban a toyotás Ralf zárt. A hatodik a Red Bullhoz átigazolt David Coulthard lett. Na de akkor hol voltak a Ferrarik? Michael Schumachernek legalább a pontszerzés összejött, ugyanis kínnal és keservvel valahogy fel tudott jönni a hetedik helyre, Barrichello azonban kiesett hét körrel a leintés előtt. A verseny nagy vesztese Kimi Räikkönen volt, aki hiába futotta meg a verseny leggyorsabb körét, egyszercsak defektet kapott, így minden esélye elszállt a jó eredmény elérésére.

Ha a verseny után rápillantottunk a tabellára, az az egészen szürreális kép tárult a szemünk elé, hogy a tabella első öt helyezettje között mindössze egy ferrarist találtunk. Az is nyolc pontos lemaradásban volt, ráadásul még csak nem is Schumachernek hívták. A trónfosztásnak pedig egy rendkívül látványos jele is volt: 22 futam, a 2003-as Olasz Nagydíj óta után először egyetlen Ferrari sem állhatott fel az éppen aktuális verseny dobogójára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli még Ausztráliában is kénytelen adatokat gyűjteni bizonyos gumikeverékekről
Következő cikk Ezen a napon: A Mercedes mindent besöpört, Alonso ijesztő balesetet szenvedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország