Futamgyőzelem az utolsó körben, a 17. helyről rajtolva

Az már megvolt, hogy ki lesz a világbajnok. Nem volt mit tenni, a Räikkönen-rajongóknak bele kellett törődniük, hogy hiába volt kedvencük ugyanolyan (ha nem magasabb) szinten, mint a Renault-s Fernando Alonso, a spanyol autója megbízhatóbb volt, így ő ünnepelhetett világbajnoki címet a szezon tizenhetedik futamán, a Brazil Nagydíjon.

Az érdemi kérdések tehát eldőltek, gyakorlatilag minden mindegy volt már, de azért még hátra volt két futam, a Japán és a Kínai Nagydíj. Október hetedikén a mezőny nekilendült a Japán Nagydíjnak, nyolcadikán jöhetett az időmérő. De milyen időmérő volt ez?! A kvalifikiáción leszakadt az ég, így Ralf Schumacher meg tudta szerezni pályafutása utolsó és a Toyota második pole-pozícióját, míg a klasszikus élmenők csak a mezőny végéről vághattak neki a versenynek.

A futamra már jó idő fogadta a mezőnyt, indulhatott a "hátulsó pár, előre fuss!"-játék, amely során Michael Schumacher a tizennegyedik, Fernando Alonso a tizenhatodik, Kimi Räikkönen pedig csak a tizenhetedik helyről kezdett, míg az elején ott volt az első rajtkockából induló Ralf Schumacher mellett Jenson Button, Giancarlo Fisichella és Christian Klien (!) is.

Elindult tehát a verseny, ahol az élről indulók feladata az volt, hogy valahogy megtartsák a felborult rajtsorrendet és a maguk pozícióját, míg a mezőny túlvégéről a "nagyok" igyekeztek felzárkózni. Ralf Schumacheré volt az első tizenkét kör, ezek során ő állt az élen, ezt követően viszont könnyű autója miatt gyorsan ki kellett jönnie tankolni, majd szép lassan visszasüllyedt a középmezőnybe, és még a pontszerző helyekért is meg kellett izzadnia.

A kis Schumi után Fisichella (és néha Button) vette át a vezetést, miközben a nagy hármas, a Schumacher-Alonso-Räikkönen trió váltott vezetésben folyamatosan kapaszkodott egyre feljebb és feljebb. Hármójuk közül a Jégember bizonyult a legerősebbnek, aki a 41. körben (igaz, ekkor még csak négy kör erejéig) már a vezetést is át tudta venni.

Miután mindenki letudta a maga részéről az összes bokszkiállást, ismét Fisichella került az élre, és úgy nézett ki, az olasz hosszú idő után ismét futamot nyerhet a Forma-1-ben. A 46. körtől kezdve egészen a verseny végéig ő állt az élen, bár Räikkönen fenyegető tempóban közeledett mögötte. A finn két körrel a vége előtt utol is érte Fisicót, ám előzési kísérlete ekkor még nem volt sikeres. Räikkönen nekigyürkőzött még egyszer, és az utolsó kör legelső méterein hajmeresztő, lélegzetelállító manőverrel, a külső íven autózta körben Fisichellát.

Räikkönen tehát a 17. helyről indulva nyerni tudott, kiénekelve a sajtot Fisichella szájából, mögé pedig a másik Renault-s, már világbajnok, a szintén igen hátulról kezdő Fernando Alonso állhatott még fel. Nem futott rossz versenyt Mark Webber, aki Jenson Buttont megelőzve negyedikként futott be. Pontot szerzett a hatodikként célba érő red bullos David Coulthard, míg Michael Schumacher a tizennegyedik rajtkockából a hetedikig tudott felzárkózni - pontosan az öcs, Ralf elé, akinek a pole-ból indulva mindössze az utolsó pontszerző, nyolcadik hely jutott a leintéskor.

Bár Räikkönen felzárkózása nem rekord, nincs olyan nagyon messze attól - a legnagyobb felzárkózást futamgyőztesként annak idején még John Watson mutatta be, aki 1983-ban a huszonkettedik helyről nyerte meg a Long Beach-i Nyugat-Amerikai Nagydíjat.