Schumacher-mesterhármas Monzában

2003-ban ezen a napon Michael Schumacher mindent vitt az Olasz Nagydíjon: övé volt a pole-pozíció, ő futotta a leggyorsabb kört és ő nyerte a futamot is. Nagy szüksége volt erre.

Azok után, hogy 2001-ben és 2002-ben Michael Schumacher megszerezte harmadik és negyedik vb-címét a Ferrarival, 2003-ban nem várt nehézségekbe ütközött. Hiába nyert meg a szezon első tizenhárom futamából négyet, be-becsúsztak rosszabb eredmények, így a Magyar Nagydíj után több üldöző is ott lihegett a kétszeres vb-címvédő nyakában. Schumi közelről érezte a leheletüket, ugyanis előnye mindössze egy pont volt Juan Pablo Montoyával és kettő Kimi Räikkönennel szemben.

 

Jöhetett a szezon tizennegyedik futama, a Ferrari tényleges és Michael Schumacher tiszteletbeli hazai versenye, az Olasz Nagydíj. A német úgy vágott neki a hétvégének, hogy egy jó eredménnyel le tudta volna szakítani üldözőit.

Schumacher ennek megfelelően kezdett, ugyanis minimális különbséggel, 51 ezredmásodperccel maga mögé tudta utasítani Montoyát, a negyedik helyen pedig jött a másik vb-rivális Räikkönen is, közvetlenül Rubens Barrichello mögött.

A rajtnál Schumacher meg tudta tartani a vezetést, innentől kezdve pedig nem is volt kérdés, ki nyeri a futamot: a ferraris mindössze egy körre adta át a vezetést Montoyának, ettől eltekintve viszont minden egyes további kört az élen töltött. Jól jött ez a győzelem, ugyanis ezzel három pontos előnyre tudott szert tenni a másodikként befutó Montoyával szemben, a Barrichello mögött negyedikként záró Räikkönent pedig hét pontra le tudta szakítani.

Räikkönen mögött egyébként még Marc Gené, Jacques Villeneuve, Mark Webber és Fernando Alonso tudott pontot szerezni. Két futam volt még hátra a 2003-as szezonból.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Pálya Monza
Versenyzők Fernando Alonso , Jacques Villeneuve , Juan Pablo Montoya , Kimi Raikkonen , Marc Gene , Mark Webber , Michael Schumacher , Rubens Barrichello
Csapatok Ferrari , Williams , McLaren , Renault F1 Team , Jaguar Racing
Cikk típusa Különleges esemény
Címke 2003, ezen a napon, ferrari, juan pablo montoya, kimi raikkonen, michael schumacher, monza, olasz nagydíj, olaszország, rubens barrichello