A 14 körös Forma-1-es verseny

Az 1991-es szezon zárófutamára, az Ausztrál Nagydíjra érkezve az egyik érdemi kérdés már eldőlt, ugyanis Ayrton Senna az előző versenyen, Japánban matematikailag is bebiztosította harmadik világbajnoki címét. A konstruktőri tabellán is a McLaren állt elöl, és bár volt 11 pont előnyük a Williamsszel szemben, ott még előfordulhatott változás.

Az utolsó versenyt Ausztráliában, az Adelaide-i városi pályán rendezték (micsoda nosztalgia!), ahol a szabadedzéseken és a kvalifikáción még gyönyörű napos idő fogadta a mezőnyt. A kellemes, simogató időben a már világbajnok Senna meg tudta szerezni a pole-pozíciót, a második helyet pedig a csapattárs Gerhard Berger szerezte meg, és mivel a két Williams csak mögülük indulhatott, minden adva volt ahhoz, hogy a McLaren a konstruktőri vb-címet is hazavigye vasárnap. Hátrébb is folytatódott a sorminta, ugyanis a harmadik sor a Benettoné volt Piquet-Schumacher sorrendben, míg mögéjük a két Ferrari, Jean Alesi és Gianni Morbidelli állhatott fel a hetedik-nyolcadik rajtkockába.

Nyugodt, talán kissé álmoskás szezonzáróra volt kilátás, legalábbis ezt gondolta mindenki. Aztán vasárnap, egy A-csoportos túraautó-betétfutamon leszakadt az ég, ami tulajdonképpen a tenger közelsége miatt nem is volt meglepő, viszont az intenzitása csak nem akart csökkenni, kis túlzással már a bibliai özönvizet idézte a csapadék mennyisége.

A pálya csuromvizes volt, és bár úgy nézett ki, hogy a körülmények miatt komoly balesetekre lesz kilátás, a rajt még többé-kevésbé rendben lezajlott. Aztán egyszer csak "beindult" a mezőny. Az első nagyobb nevű hibázó Gerhard Berger volt, aki szélesen vett egy kanyart, emiatt pedig Mansell el tudott menni mellette. Az angol ezután bőszen üldözte Sennát, de mivel a kiesések egyre szaporodtak, nem igazán nyílt esélye az előzésre.

Szóval kiesések. Kezdődött az egész a negyedik körben Nakadzsima Szatoruval, majd jött Thierry Boutsen és Nicola Larini. Az első nagynevű búcsúzó a ferraris Jean Alesi volt Boutsenékkel azonos körben, de Michael Schumacher is mindössze eddig a körig bírta. Három kör viszonylag nyugodt versenyzés következett, amikor a minardis Pierluigi Martinit is elvesztettük, innentől kezdve viszont az egész verseny egy nagy túlélőtáborra kezdett hasonlítani.

A 16. körben aztán már mindenki bőszen integetett, még az élen álló (csúszkáló...) Senna is, hogy le kellene inteni a versenyt. Az állás ekkor Senna, Piquet, Morbidelli, de Cesaris, Zanardi és Modena volt a pontszerző első hat helyen, ugyanis addigra az élmezőnyből Nigel Mansell ki-, Gerhard Berger pedig visszaesett egy megpördülésnek köszönhetően. Esett-kelt mindenki, így a 17. körben a versenybírák engedtek a nyomásnak, és piros zászlóval félbeszakították a versenyt.

Mansell rommá tört autója

A versenyt töbsször is megpróbálták újraindítani, azonban ez ellen maguk a pilóták tiltakoztak, így a hivatalos szervek kénytelenek voltak végeredményt hirdetni, amihez a 14. kör végi állást vették alapul. Ez alapján Senna nyert Mansell és Berger előtt, tehát utóbbi kettő hiába esett ki, a végeredményben előkelő helyen szerepeltek, mögöttük pedig még Piquet, Patrese és Morbidelli tudott (fél)pontokat szerezni.

A dobogón csak a két mclarenes volt ott, ugyanis Mansellt a kiesése során szerzett sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az angol fejfájásra és a lábára panaszkodott, és elég dühösen nyilatkozott a körülmények és az emiatt kialakuló roncsderbi miatt, ahogy ez a Forma-1 Instagram-csatornájára feltöltött videóból is kiderül.

Őrült menet volt, amely a valaha rendezett legrövidebb futamként vonult be a Forma-1 történelemkönyvébe. A visszavonuló Nelson Piquet emlékezetes futamon búcsúzott a száguldó cirkusztól.