Senna, Prost, Japán: a második felvonás

Azok után, hogy egy évvel korábban (még csapattársakként) összeütköztek Japánban, Ayrton Senna és Alain Prost csörtéje 1990-ben, az ezen a napon rendezett futamon sem maradt el.

1989-ben emlékezetes futamot láthatott a szuzukai közönség. Akkor Ayrton Senna és Alain Prost még csapattársak voltak a McLarennél, és a feszült viszont itt érte el a csúcspontot, amikor a két sztár összeütközött. Prost kiesett, és bár Senna tovább tudott menni, sőt, végül nyert is, végül kizárták pályalevágás miatt. Ekkor Prost lett a világbajnok.

1990-ben Prost a Ferrarihoz igazolt, így immár színtiszta ellenfélként küzdött meg Sennával, de a csata ezúttal sem maradt el. A szezon tizenötödik futamára úgy érkeztek, hogy ők ketten álltak az egyéni vb-tabella élén, Sennának 78, Prostnak 69 pontja volt, így a Professzornak igencsak igyekeznie kellett, ha életben akarta tartani világbajnoki reményeit, ekkor ugyanis még mindig csak kilenc pont járt a győzelemért.

Maga az időmérő rendben lezajlott, Senna megszerezte a pole-pozíciót, Prost pedig mellé kvalifikált a második rajtkockába. Mögöttük ott volt Mansell, Berger, Boutsen és Piquet, de ez most nem volt fontos. Az annál inkább, hogy némileg furcsa mód Senna (és csapattársa, Gerhard Berger is) azzal fordult az FIÁ-hoz és annak elnökéhez, Jean-Marie Balestre-hez, hogy tegyék át az első rajtkockát a pálya koszosabbik, belső oldaláról a tisztább külsőre. Ezt sokan furcsállották, ugyanis az előző két évben, amikor Senna ugyancsak megszerezte a pole-t, a brazilnak semmilyen problémája nem volt ezzel.

Balestre eredetileg pozitív választ adott Sennának, később azonban mégsem teljesítette a kérést, sőt, kifejezetten megkérte a feleket a szabályos küzdelemre. Ezen Senna bedühödött, és azt mondta, történjék bármi, ő meg fogja próbálni megtartani az első helyet, kerül, amibe kerül.

Ahogy az várható volt, a rajtot a második helyről induló Prost kapta el jobban, de Senna nem volt hajlandó engedni saját pozíciójából, és nekiment Prostnak. A brazil tehát betartotta fenyegetését, ami viszont még fontosabb volt, hogy azzal, hogy mindketten kiestek, a vb-cím sorsa is eldőlt, ugyanis Prost az utolsó futamon már csak egalizálni tudott volna Sennával szemben, de kevesebb győzelme miatt elbukta volna egyébként is a csatát.

Kiesett tehát a két nagyágyú, így pedig lehetőség nyílt mások előtt, hogy érvényesüljenek. Már csak azért is, mert hullottak az élről a csapattársak is: Gerhard Berger mindössze egy körrel húzta tovább Sennáéknál (az osztrák kicsúszott), a ferraris Nigel Mansellnek pedig a 26. körben kellett feladnia a versenyt műszaki hiba miatt - kiesett a rajtrács első négy helyezettje.

A vezetést Mansell kiesése után az ekkor már inkább csak levezető, hogy azt ne mondjuk, haknizó Nelson Piquet örökölte meg, aki ezután ezt már nem is adta át senkinek, így nyerni tudott az 1990-es szezon utolsó előtti futamán. Kettős Benetton-siker, egyben dupla brazil győzelem született, ugyanis Piquet mögött második helyen a csapattársat, Roberto Morenót intették le.

A hazai közönség legnagyobb örömére a dobogóra egy japán, Szuzuki Aguri állhatott fel, a lolás gyakorlatilag ugyanakkora ovációt kapott, ha nem nagyobbat, mint az előtte végzők. Szuzuki mögött a két Williams következett Patrese-Boutsen sorrendben, míg a hatodik helyen egy másik japán, Nakadzsima Szatoru szerzett pontot. Szuzuki dobogója az első japán pódium volt a Forma-1 történetében.

Ahogy arról szó esett, azzal, hogy Senna és Prost is kiesett, Senna bebiztosította bajnoki címét, de a történetnek itt még nem volt vége. Amikor a két érintett az esetről beszélt, Senna saját elmondása szerint nem így akarta, hogy végződjön a rajt, Prost pedig elismerte, annyira bedühödött a kiesés után, hogy sokáig azt fontolgatta, abban a pillanatban visszavonul. Bár Senna az imént idézett nyilatkozattal igyekezte tisztázni magát, a legtöbben egyetértettek abban, hogy ez inkább volt az egy évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos bosszú Prost felé.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Pálya Suzuka
Versenyzők Aguri Suzuki , Alain Prost , Ayrton Senna , Gerhard Berger , Nelson Piquet , Nigel Mansell , Riccardo Patrese , Roberto Moreno , Satoru Nakajima , Thierry Boutsen
Csapatok Ferrari , McLaren , Benetton
Cikk típusa Nosztalgia
Címke 1990, aguri suzuki, alain prost, ayrton senna, benetton, ezen a napon, japan, japán nagydíj, nelson piquet, retro, roberto moreno, szuzuka, szuzuki aguri