Ezekre a területekre költötte az Alfa Romeo a fejlesztési zsetonjait (videó)

A svájci-olasz istálló úgy határozott, hogy a két rendelkezésére álló fejlesztési zsetont egy újfajta kialakítású orrkúpra, valamint a C41-es első részének egyéb elemeire használja fel.

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo

Az Alfa Romeo hivatalosan is bemutatta az idénre szánt átalakított modelljét a hétfő délben kezdődött, Varsóban tartott eseményen.

Az autó első métereit már most pénteken megteszi majd, méghozzá Barcelonában, ahol egy filmes napot szánnak a bejáratásra.

Minden istálló két zsetont kapott, amelyek segítségével az autó bizonyos részeit fejleszthették az idei szezonra, miután korábban megegyeztek az FIA-val, hogy 2021-re nagyrészt a tavalyi autókat hozzák át, hogy csökkentsék a költségeket a koronavírus hatásainak következtében.

Még több F1 hír:

Az Alfa technikai igazgatója, Jan Monchaux kifejtette, hogy nem volt túl sok választási lehetőségük, ami a források felhasználását illeti, így ők úgy döntöttek, hogy mindkét zsetonjukat a kocsi elejénél vetik be.

„Úgy határoztunk, hogy a két fejlesztési zsetont egy új orrkúpra használjuk fel, így tehát az, valamint az első ütközőzóna is teljesen megújult, ezekre pedig elsősorban aerodinamikai okok miatt került sor” – magyarázta Monchaux.

„Ezek után persze keményen dolgoztunk az első felfüggesztésen, az első szárnyon, illetve az első fékeken is, a srácok pedig rengeteg erőfeszítést öltek ezekbe, de átalakultak a bargeboardok és az autó elején található kisebb légterelőelemek is.”

„A munka további hányada elsősorban a padlólemezre és a diffúzorra koncentrálódott, azokra a részekre, melyeket nem feltétlenül lehet látni a hátsó kerekek között, és ezeket a területeket érintették legjobban az idei szabályváltozások.”

„Mindent annak vetettünk alá, hogy megpróbáljuk visszanyerni az elvesztett leszorítóerőt, ami azt jelenti, hogy minden más dolog, amelyet nem soroltam fel, azokat lényegében 2020-ról hoztuk át. A karosszéria ugyanaz, a váltó is természetesen megegyezik, valamint a hátsó felfüggesztés legnagyobb része is, köszönhetően a szabályoknak.”

 

„A befektetéseink jobb megtérülése érdekében néhány extra elemet is áthoztunk, mint például a hűtőket és az autó burkolatának néhány részét, mindezt azért, hogy a rendelkezésre álló kis időben, és a rendelkezésre álló forrásokkal azokat a területeket célozhassuk meg, amelyektől nagyobb megtérülést várunk.”

„Néhány hét múlva megtudjuk, hogy a megfelelő döntéseket hoztuk-e.” Az Alfa Romeo tehát egy némileg megújult autóval várja a szezonkezdést, a versenyzőik nem változtak, de reményeik szerint 2021-ben jobb eredményeket érhetnek el.

„Szerintem a legfontosabb dolog egy versenycsapatnál, hogy mindig fejlődni próbáljon. Egy célt kitűzni néha limitáló tényező is lehet, és úgy vélem, hogy igazából mi csak előre akarunk lépni.”

„Minden istállót ugyanaz a motiváció hajt, nekünk pedig lépésről lépésre kell visszazárkóznunk a középmezőny elejébe. Tudjuk, hogy hosszú az út, de keményen dolgozunk rajta” – nyilatkozta Frederic Vasseur csapatvezető.

Itt egy rövid összehasonlító videó, amelyen jól látszik, hogy miként változott az Alfa Romeo festése és autója tavalyhoz képest:

 

 

Már Räikkönen is nyilatkozott az idei versenygépéről


Egy kör Schumacher 91-es Jordanével Spa-ban, az F1 2020 játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen első nyilatkozata a C41-ről
Következő cikk Giovinazzi: Az álmom, hogy dobogóra álljak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország