Ezeknek a csapatoknak kell a legjobban kihasználniuk az F1-es szezon késését

A barcelonai tesztek után mindenki levonta a maga tanulságát az erősorrendre nézve, de februárban még nem lehetett látni azt, hogy a koronavírus-járvány ekkora hatással lesz a 2020-as Forma-1-es szezonra.

Ezeknek a csapatoknak kell a legjobban kihasználniuk az F1-es szezon késését

Azzal, hogy az Ausztráliában végül nem versenyzett a mezőny, és a további halasztások, és törlések miatt az F1 egészen júniusig biztosan nem versenyez, azoknak a csapatoknak, akik nem voltak teljesen megelégedve magukkal, még egy lehetőségük adódott, hogy össze szedjék magukat.

A The Race kiválasztotta azt a 3 csapatot, akiknek szerintük a lehető legjobban ki kell használniuk a lehetőséget, hogy még a szezon hivatalos kezdete előtt előrelépést érjenek el a 2020-as autóikkal.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Ferrari

A Ferrari kettős helyzetben van, mert bár a koronavírus-járvány náluk, Észak-Olaszországban tombol a legjobban, nagy nyertesei lehetnek a szezon kései kezdetének, miután bevallottan úgy mentek Ausztráliába, hogy lemondtak a győzelemről.

A Ferrari nem volt annyira rossz a barcelonai teszteken, mint ők, vagy ahogyan a sajtó hangoztatta, különösen a hosszú etapokon, az autó nagyobb leszorítóereje miatt, de az is világos volt, hogy nem tudnák azonnal felvenni a versenyt a Mercedesszel.

A Ferrari erőforrása talán nem annyira erős, mint tavaly, ami tovább táplálta az ellenfeleik gyanúját annak 2019-es szabálytalansága miatt, de egyelőre lecsengeni látszik ez az ügy.

Az biztos, hogy az SF1000 számára kapóra jött szünet, mert most még a szezon előtt megérkezhetnek azok a változtatások, amelyeket a versenyek között kellett volna az autóra szerelni.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Renault

A Renault első ránézésre nagy előrelépést ért el a 2020-as autójával, de kérdés, ez mire lehet elég az elképesztően szoros középmezőnyben.

Ez az idő jól szolgálhat a francia gyártónak, hogy tovább optimalizálják az RS20-at, és kihozzák az autó teljes potenciálját.

A Renault F1-es csapata számára sok múlik a 2020-as szezonon. Meg kell győzniük az anyacéget, hogy érdemes továbbra is a sportba invesztálniuk, és aláírni a 2021-es Concorde egyezményt, valamint sikeres év kell ahhoz, hogy meggyőzzék a sztárpilótájukat, Daniel Ricciardot, hogy érdemes továbbra is a projekt mellett letennie a voksát

Ilyen körülmények között minden egyes munkaórát, amelyet az RS20-ra tudnak fordítani, ki kell használniuk a francia mérnököknek.

Kérdés, mennyire húzta a koronavírus keresztbe a Renault terveit, ők ugyanis gyakorlatilag 2016 óta arra játszanak, hogy majd a 2021-es szabályok érkezésére fognak mindent beleadni, most ez egy évvel később lesz, aminek a Renault biztosan nem örült.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Alfa Romeo

Az Alfa helyzete hasonló a Ferrarihoz, és bár 2 tesztnapot is nyertek a barcelonai teszteken, korán sem tűntek annyira releváns erőnek a középmezőny éléért folytatott csatában.

2019-ben Kimi Raikonnen nagyon erősen kezdte az évet, de az év második felére nagyon visszaestek, és a 2020-as C39 nem tűnik hatalmas előrelépésnek a tavalyi autóhoz képest.

Az Alfa Romeo Sauber csak pár éve tudta megtenni azt, hogy a szűk évek után létszámbővítést hajtson végre, most itt az idő, hogy a megnövekedett erőforrásokból kihozzák a maximumot.

Ebben egyébként valamennyire emlékeztetnek a Renaultra, akik szintén nagy bővítéseket hajtottak végre az elmúlt években, de 2019-ben kicsit elveszettnek tűntek, az erőforrásaik és az infrastruktúrájuk ellenére.


Az Alfa Romeo Giulia GTA körül sokáig akkora csend volt, hogy azt hittük, meg sem érkezik, most azonban itt van, és pengébben néz ki, mint gondoltuk.

megosztás
hozzászólás
Alonso nem várt győzelme a Ferrarival
Előző cikk

Alonso nem várt győzelme a Ferrarival

Következő cikk

Verstappen domináns virtuális győzelme Barcelonában, Norrison megint a technika fogott ki

Verstappen domináns virtuális győzelme Barcelonában, Norrison megint a technika fogott ki
Hozzászólások betöltése