Ezekkel a módosításokkal akarja ledolgozni a Ferrari a lóerőhátrányát, de mit takar a „Superfast?”

A Ferrari legnagyobb hátrányát a vetélytársakhoz képest továbbra is a motor jelenti, legyen akármennyire balul sikerült koncepció az SF1000. Azt eddig is tudtuk, hogy új motorral készülnek, azonban Maranellóból újabb információk szivárogtak ki az ideihez képest akár 30 lóerővel is erősebb jövő évi erőforrásról.

Ferrari technical detail

Ferrari technical detail

Mark Sutton / Motorsport Images

Mattia Binotto, a Ferrari motorguruból vált csapatfőnöke továbbra is optimistán nyilatkozik a csapat jövő évi erőforrássáról, azonban a Motorsport.com olasz újságírójának, Franco Nugnesnek az értesülései szerint a mérőpadon még ugyanazt a lóerőszámot tudja, mint az idei, azonban ez hamarosan változhat.

A Ferrarinál a 2022-es projektre csak „Superfast” -ként hivatkoznak a gyárban, az egyik megoldás azonban, amely részben már jövőre is megjelenhet, az az osztrák AVL segítségével fejlesztett új égéskamra, amiben a várakozásaik szerint a mostaninál sokkal gyorsabban indul majd be az égési fázis.

Érdekes megjegyezni, hogy egyes elméletek szerint a Red Bull is az AVL-t kérheti majd fel partnerként a Honda motorprojektjének folytatására, akikkel 2019-ig együtt is dolgoztak, amikor nézeteltérés alakult ki a két cég vezetősége között.

A motorhoz teljesen új beömlőket, és kipufogó rendszert is terveznek, és a Mercedeshez hasonlóan visszatérnek az egyszerűbb Tumble – bukó áramláshoz a keverékképzés során, a jelenleg a Ferrari által használt Swirl (perdület) megoldás helyett.

 

A Ferrari úgy érzi, hogy a rendszer egyszerűsítésével, és jobb anyaghasználattal javíthatják a levegő-benzin keverék minőségét, amivel teljesítménynövekedést érthetnek el anélkül, hogy rontanák a megbízhatóságot.

A belső turbulencia megváltoztatott iránya miatt a német Mahle cég teljesen új hengereket is fejleszt a Ferrari számára, hogy az tökéletes passzoljon az új koncepcióhoz.

A maranellói pletykák szerint a Ferrari valamelyest csökkenti a turbó méretét is, hogy annak javítsák az érzékenységét, amivel elsősorban az MGU-H hatékonyságát akarják javítani. A Honda is ezen a téren fogja a legnagyobb változtatásokat elvégezni 2021-re, miután állításuk szerint továbbra is ez az a terület, amelyet még mindig nem értenek 100%-osan.

A Ferrari azonban nem változtatta meg a motor belső elrendezését, ami továbbra is különbözik a Mercedes és a Honda által választott úttól, azonban a kiszivárgott információk alapján akár 30 lóerős hátrányt is ledolgozhat a Ferrari a Mercedeshez képest, amelyet Mattia Binotto még mindig 50 lóerő körülire tesz.

Ez a két pilóta kap lehetőséget a Ferraritól a fiatal pilóták tesztjén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Magnussen a helyére tartó Schumacherről
Következő cikk Imola bejelentkezett Vietnám helyére, Törökország nem akar áprilisi futamot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország