Ezeket a rekordokat döntheti meg idén Verstappen és a Red Bull

A Red Bull az idei dominanciája révén már most átírt pár mérföldkövet és régóta fennálló F1-es rekordot. Most hoztunk még nektek további hetet, melyeket szintén átadhatnak a múltnak.

Max Verstappen, Red Bull Racing, Sergio Perez, Red Bull Racing and team members celebrate

1. Zsinórban szerzett legtöbb győzelem

Az első ezek közül talán a legnehezebb is, hiszen elég egyetlen hiba vagy apró kisiklás, és máris mindent lehet elölről kezdeni. Max Verstappen most zsinórban nyolc győzelemnél tart, a rekordot pedig Sebastian Vettel tartja kilenccel. A holland ezen a hétvégén tehát hazai pályán állíthatja be, jövő hétvégén pedig Monzában döntheti meg a korábbi Red Bull-pilóta hihetetlen csúcsát.

2. Egy szezonban elért legtöbb futamgyőzelem

Tavaly Verstappen már átadott egy rekordot a múltnak azzal, hogy egy szezonon belül 15 futamot tudott megnyerni. Egy évvel később pedig máris van esélye arra, hogy még tovább növelje ezt a számot. Eddig ugyanis 12-ből 10-nél jár, és még 10 hétvége van hátra az évadból, vagyis, ha Verstappen még nyer hat futamot ezek közül, akkor máris megvan az új mérce.

A Red Bull eközben még veretlen idén, és sokan teszik fel a kérdést, hogy képesek lehetnek-e az összes verseny megnyerésére. Papíron mindenképpen, viszont már nyolc további siker is elég lenne ahhoz, hogy megdöntsék a Mercedes 2016-os rekordját, amikor is a csillagosok 19 viadalt nyertek meg az év folyamán.

3. Egy szezonban szerzett legtöbb pont

Harmadiknak jöjjön az egy évben megszerzett legtöbb pont rekordja. Verstappen tavaly 454-et szerzett, ami új csúcs volt, idén pedig már most 314-nél tart, és hétvégenként átlagban 26,16 egységet gyűjt. Persze érdemes hozzátenni, hogy idén már hat sprinthétvége van, illetve a leggyorsabb körért is jár egy pluszpont, így minden eddiginél több pont szerezhető egy szezonon belül.

Verstappen mellett pedig a Red Bull is új magasságokba emelkedhet, hiszen ők 503 pontnál járnak most, a csúcsot pedig a 2016-os Mercedes tartja 765-tel. Figyelembe véve a fenti dolgokat, valamint azt, hogy Sergio Perez is besegít a pontgyűjtésbe, elég nehéz elképzelni, hogy ezek a rekordok az év végeztével továbbra is állni fognak még.

4. A legnagyobb különbséggel szerzett világbajnoki cím

Negyediknek jöjjön a legnagyobb különbségű bajnoki győzelem, ami szintén Vettel nevéhez fűződik, de talán már nem sokáig. A négyszeres bajnok 2013-ban a saját korábbi rekordját megdöntve 155 ponttal nyert Fernando Alonso előtt. Verstappen már tavaly sem volt ettől messze, hiszen 146 egységgel verte Charles Leclerc-t, idén azonban még jobban áll, hiszen 125-tel vezet márkatársa előtt.

Ezen a téren eközben a Red Bull is új csúcstartóvá válhat, bár ez talán nem lesz olyan egyszerű. 2016-ban a Mercedes 297 pontos előnnyel lett konstruktőri bajnok, a bikások most pedig 256-tal vezetnek a csillagosok előtt. Amennyiben persze tartják az eddigi formát, akkor simán megdőlhet a rekord, de a többi istálló esetleges feljavulása még gátat szabhat ennek.

5. A legtöbb különböző rajthelyről elért győzelem

Verstappen karrierje során már kilenc különböző rajtpozícióból nyert versenyt, és ezzel Alonsóval holtversenyben már rekordernek számít. Ha egy tizedik különböző helyről is győzne, legyen szó mondjuk az ötödik vagy nyolcadik rajtpozícióról, akkor ezen a téren is egyeduralkodóvá válna.

6. Egy szezonban vezetett legtöbb kör és legjobb százalékos arány

A hatodik rekord a versenyben vezetett körökre vonatkozik. Verstappen 2023-ban már 567-szer szelte át a célvonalat elsőként, így jó úton halad, hogy megdöntse Vettel 739 körös csúcsát. Hihetetlen módon ráadásul a holland lehet az első pilóta, aki egy szezonon belül 1000 kört vezet, amennyiben tartani tudja a jelenlegi 78 százalékos arányát.

A Red Bull eközben az idei versenykörök 95 százalékát vezette, és itt is jó esély van arra, hogy túlszárnyalják a Mercedes 2016-os rekordját az akkori 1055 vezetett körrel. Ehhez már „csak” 362 hiányzik nekik.

7. Zsinórban elért legtöbb dobogós helyezés

Végül, de nem utolsósorban pedig Verstappennek esélye van arra, hogy egy több mint két évtizede álló rekordot is legyűrjön. Michael Schumacher a 2001-es idény utolsó két nagydíján, valamint az összes 2002-es viadalon dobogóra tudott állni, ami összesen 19 futamot foglal magába.

Verstappen most 13 zsinórban szerzett pódiumnál jár, és jelenleg elég nehéz elképzelni, hogy ne tudna a legjobb háromban végezni az összes hátralévő versenyen, amennyiben persze nem történik valamilyen technikai hiba, baleset vagy egyéb probléma.

Az összeállítás Sundaram Ramaswasi F1-es statisztikus és közösségi médiás tartalomgyártó munkája alapján készült.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur: „elfogadhatatlan”, hogy a Ferrari csak az új mérnökeivel legyen versenyképes
Következő cikk Steiner: ma nem csatlakozhatna az F1-es mezőnyhöz a Haas

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország