Ezeket a keverékeket szállítja a Pirelli Imolába

Az F1 gumijait biztosító Pirelli ismertette, hogy melyik keverékeket viszi Imolába, a 2020-es Forma-1-es szezon második versenyére.

Ezeket a keverékeket szállítja a Pirelli Imolába

Bár a Pirelli már korábban az egész évre lebontva közzétette, hogy melyik pályára milyen keverékeket visz, érdemes felidézni az olasz márka választását a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíj előtt.

A Pirelli a 2020-as szezonhoz hasonlóan ismét a C2-C3-C4 keverékeket választotta a pályára. A tavalyi futam egy könnyed egykiállásos futamként alakulhatott volna, azonban Max Verstappen kiesése után a biztonsági autós fázis alatt a mezőny nagyrésze ismét kiállt kereket cserélni.

A 2020-as versenyhétvége különlegessége volt, hogy mindössze csak egy, 90 perces gyakorlást tartottak a szombati időmérő előtt. Idén már megtartják mindkét pénteki szabadedzést is, igaz, az idei évben már az összes pénteki szabadedzés rövidebb lesz 30-30 perccel, ahogyan azt láttuk Bahreinben is.

A Pirelli idén is egy kiállásos stratégiákra számít a csapatoktól, mivel, ahogyan azt ők is megjegyezték, a kiállás összideje 25 másodperc is lehet, ami nagyon soknak számít a 4.9 kilométeres pályán, ahol a körrekordot Valtteri Bottas tartja egy 1.13.609-es idővel.

A Mercedesnek hamarosan „fájdalmas” döntést kell meghoznia

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Wolff reméli, hogy egész évben csatáznak majd a Red Bullal

Előző cikk

Wolff reméli, hogy egész évben csatáznak majd a Red Bullal

Következő cikk

Harcban a harmadik helyért: a Ferrari legalább júniusig fejleszteni fog

Harcban a harmadik helyért: a Ferrari legalább júniusig fejleszteni fog
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Emilia Romagna Nagydíj
Szerző Köles István Ákos