Ezekre az F1-es trükkökre csap le az FIA a bakui defektek után

A 2021-es Azeri Nagydíjon két versenyző, Lance Stroll és Max Verstappen is hirtelen bal hátsó defekt miatt esett ki, a Pirelli pedig magáról a gumikkal trükköző csapatokra hárította a felelősséget. Hiába utasította el a vádakat a Red Bull és az Aston Martin is, a frissen kiadott technikai direktíva mégis azt sugallja, hogy a szürke zónában jártak a csapatok.

Used Pirelli tyres

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Pirelli óvatosan megfogalmazott közleménye mellett, amely a gumik „működtetési körülményeit” tette felelőssé a bakui defektek kapcsán, a Pirelli vizsgálata után rögtön egy 18 oldalas technikai direktívát adott ki az FIA, ami azt sugallja, hogy közel sem voltak ártatlanok a csapatok.

Ahogyan a Motorsport.com technikai szakértője, Matt Somerfield fogalmazott, a PR duma alatt a technikai direktívában teljesedik csak ki igazán a sztori, és bár direktben nem jelentette ki a Pirelli, hogy a Red Bull vagy az Aston Martin szabálytalanul járt volna el, az ismét tisztázott területek arra engednek következtetni, hogy a minimális ellenőrzésen felül a csapatoknak bőven volt még mozgástere a guminyomással játszadozni.

Még több F1 hír:

Mivel az FIA-nak idén még nincs lehetősége arra, hogy a verseny közben élő adatokat kapjon a gumikban uralkodó nyomásról, egyedül a gumik felrakásakor mérték eddig a „kezdő” minimumnyomást, amelyhez ahogyan 2015-ben Lewis Hamilton fogalmazott, amikor az Olasz Nagydíjon szerzett győzelme után kiderült, hogy az egyik gumijában 0,3 psi-val kisebb volt az előírtnál a nyomás, „hogyha 20 psi van előírva, akkor megpróbáljuk a gumit 20,001-re belőni.”

Azok után, hogy a Pirelli a Francia Nagydíjtól kezdve már a futamok után is ellenőrzi a gumik nyomását, szemügyre veszünk 4 trükköt, amellyel a csapatok eddig a Pirelli ellenőrzését követően az előírt minimumnyomás alá kerülhettek a pályán.

A gumimelegítő paplanok korai eltávolítása

Talán a legegyszerűbb módja a nyomás kezelésének az, hogy a hőmérséklettel játszanak a csapatok, a meleg gumiban nagyobb nyomás uralkodik. Bár pár éve már lépett az FIA, és betiltotta a gumik hirtelen felmelegítését, és van egy felső határa, mennyire lehetnek melegek a gumik a paplanban, deez nem akadályozza meg a csapatokat abban, hogy például jóval azelőtt levegyék a melegítőpaplant a gumiról, hogy az autó pályára gurulna.

A most hétvégi versenytől kezdve ez azonban tilos lesz, és a melegítő paplanokat maximum 30 másodperccel azelőtt vehetik le a gumikról, hogy a pályára hajtana az autó, ennél nagyobb várakozási időt „csak megalapozott indokkal” vehetnek igénybe a csapatok.

 

A szabályok szabados értelmezése

Bár a csapatok a nyomásmérőit a Pirelli kalibrálja, és az FIA is ellenőrzi azokat, a csapatok tudták, hogy érdemes a „potenciális hibákra” játszani, hiszen, ha az egyik szett gumi az előírtnál alacsonyabb nyomáson volt, bármilyen büntetés nélkül módosíthattak azon.

Az FIA azonban kicsi bekeményít most, és amennyiben „nagy mértékben, vagy sorozatosan” eltér valaki az előírt minimumnyomástól, azt szabálysértés gyanújával jelentik a versenybíróknak.

A paplanok túlmelegítése

Franciaországtól kezdve a csapatok csak azokat a szett gumikat tehetik gumimelegítő paplanokba, amelyeket a következő szabadedzés/időmérő/verseny alatt használni kívánnak, és betiltották a gumimelegítő paplanok éjszakai használatát is.

Még több F1 hír:

Az FIA technikai direktívája szerint „csak a Pirelli által megszabott időtartamban” lesznek használhatóak a paplanok, valamint azt is kiemelték, hogy a „vezérlőegységek kijelzői, amelyek a hőmérsékletet mutatják, legyenek bekapcsolva, és legyenek könnyen láthatóak.”

Különleges gázkeverékek használata

Az F1-es gumikat nem sima levegővel, hanem nitrogénnel töltik fel a csapatok, ami lehetőséget ad arra is, hogy megváltoztassák a gáz nedvességtartalmát. Az eltérő nedvességtartalmú keverékek eltérően tágulnak a hő hatására, így könnyen lehetőséget ad a trükközésre.

Az FIA azonban most bejelentette, hogy „tilos megváltoztatni a töltőgáz összetételét a pálya mellett a nyomás szándékos csökkentésének céljából.”

Újabb forrás számolt be a Mercedes 2022-es pilótapárosáról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell a korábbi nehézségekről: „Az eredmény akkor csak másodlagos volt”
Következő cikk Sainz: akkor senkit nem érdekelt ez a sztori

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország