Ezeken a pályákon lát esélyt Alonso 33. futamgyőzelme megszerzésére

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok pilótája három pályán lát esélyt arra, hogy futamot nyerjen: Monacóban, Budapesten és Szingapúrban.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, celebrates with a team mate in Parc Ferme

Négy dobogós hely öt versenyen, mindegyik alkalommal a harmadik helyen, ez eddig Fernando Alonso mérlege, aki a legjobb idén a Red Bull pilótáját leszámítva. Ő sincs azonban közel Max Verstappenhez és Sergio Perezhez és a Ferrari, valamint a Mercedes formáját elnézve valós esély van arra, hogy az angol/osztrák csapat lefoglalja egész szezonra az első két helyet.

A téli szünet alatt kevesen gondolták volna, hogy a spanyol lesz a legesélyesebb arra, hogy megtörje a Red Bull egyeduralmát, nem azért, mert olyan rossz pilóta lenne 41 évesen, hanem mert az Aston Martin a középmezőnyből ugrott előre minden versenyen dobogóesélyes csapattá. A 33. futamgyőzelem a következő cél és a Skynak adott interjújában Alonso elmondta, hol érheti ezt el:

„Nyerhetek egy két versenyt idén, a mi autónk talán nem a leggyorsabb az egyenesekben, és ezen változtatnunk kell, de a kanyarokban nagyon jók vagyunk, szóval azt mondanám, a legnagyobb esélyünk a lassú kanyarokkal teli pályákon van, mint Monaco, Budapest vagy Szingapúr.”

„Az év elején azt hittem, már az hihetetlen, hogy a dobogóra álltunk, de a negyedik után már többet akarunk, legalább egy második helyet. A két Red Bull egyelőre megtörhetetlen, ők a legerősebbek, de ha repedés van a páncéljukon, mindent be kell vetnünk, hogy kihasználjuk, eddig nem is hibáztunk" - mondta a versenyző, aki még sosem állt ilyen jól pályafutása során öt versenyt követően.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hillnek nem tetszik a Mercedes kavarása az oldaldobozaik körül
Következő cikk Steiner: „Már gondolnom kell arra, hová megyek!”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország