Ezek a versenyek sikerültek legjobban Norrisnak saját bevallása szerint

Lando Norris, a McLaren pilótája elmondta, sokszor azok a Forma-1-es versenyek sikerülnek neki a legjobban, amelyek számára a legunalmasabbak.

Lando Norris, McLaren, on the grid

Lando Norris, McLaren, on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris volt az egyetlen versenyző a három élcsapat (Red Bull, Ferrari, Mercedes) versenyzőit leszámítva, aki a 2022-es Forma-1-es idényben dobogóra tudott állni, mégpedig az Emilia-Romagnai Nagydíjon lett harmadik.

Teljesítményét jól mutatja, hogy az MCL36 minden fifikássága ellenére Esteban Ocont és Fernando Alonsót is megelőzte az egyéni pontversenyben, holott az Alpine végül a konstruktőrök között a McLaren előtt végzett.

Még több F1 hír:

Mivel az ezt megelőző szezonoknál viszonylag ritkábbak voltak a kiemelkedő teljesítményei, Norrist megkérdezték arról, véleménye szerint hol nyújtotta a csapat a legjobb teljesítményt: „Imolát mondanám, mert ott értük el a legjobb eredményt.”

 

„Nem hiszem azonban, hogy ott gyorsabbak voltunk, mint bármelyik másik versenyen. Szingapúr is egy jó hétvégéje volt a csapatnak, nagyon feldobta a morált” – mondta a futamról, ahol ő és Daniel Ricciardo is az első öt között végeztek.

„Idén azok voltak a legjobb versenyeim, amelyek a legunalmasabbak voltak, ahol valószínűleg nem láttatok a TV-ben. Texas is jó volt, amikor Fernandót pár körrel a vége előtt kaptam el. Ezek az unalmas versenyek a legjobbak, telibetalált stratégiával, egyenletességgel, A-ból B-be, rajttól célig. Annyira azonban nem volt izgalmas ez az év, mint az ezelőttiek.”


Verstappen nem tart annyira Leclerc-től, mint Hamiltontól?

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Brit Nagydíjon bemutatott dupla előzése az Év Pillanata az FIA szerint
Következő cikk Év végi bizonyítványosztás a Motorsport.com-nál: a 18. helyen: Juki Cunoda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország