Ezek a szektoridők nem ígérnek sok jót a Mercedes riválisainak

Az elmúlt években a Mercedes riválisai joggal reménykedhettek abban, hogy a monacói pályán a németek megfoghatók. A helyzet mára nagyot változott.

Nikita Mazepin, private tester, Mercedes AMG F1

Nikita Mazepin, private tester, Mercedes AMG F1

Jerry Andre / Motorsport Images

A Mercedes éveken át tartó dominanciájának egyik oka az erősebb erőforrás volt, ám ez a monacói technikás körülmények között kevésbé volt mérvadó. A Ferrari és a Red Bull pedig ezt ki is használta, tavaly Daniel Ricciardo, tavalyelőtt Sebastian Vettel győzött. Azonban idén már más a helyzet, az olasz és az osztrák istállónak nem lehet sok illúziója a ránk váró hétvégével kapcsolatban, ha megvizsgáljuk, hogy a W10-ek Barcelonában hol voltak igazán erősek.

A Red Bull főnöke nem is tagadja, hogy a Mercedes fölényének folytatására számít.

"Az első öt futamon szerzett első két hely jól mutatja a Mercedes dominanciáját. És ha megnézzük a barcelonai lassú szektorokat, arra kell számítani, hogy ismét erősek lesznek" - mondta Christian Horner. "Azt gondolom, hogy ők a valódi favoritok, de természetesen mi mindent elkövetünk, hogy megküzdjünk velük."

Horner véleményét alátámasztják a Spanyol Nagydíj utolsó, szűk szektorában mért adatai. A korábbi évekhez hasonlóan a monacói esélyek kapcsán jó támpont a 10-es kanyar tempója. Az alábbi táblázatban pedig a csapatok idei barcelonai hármas szektorban elért eredményeit hasonlítjuk össze a tavalyival, amikor a Red Bull produkálta a legjobb szektoridőt.

  Csapat S3 idő Változás 2018/2019
1. Mercedes 25.878s -0.441s
2. Red Bull 26.322s +0.163s
3. Ferrari 26.513s +0.314s
4. Haas 26.612s -0.159s
5. Toro Rosso 26.702s -0.141s
6. Renault 26.749s +0.068s
7. McLaren 26.811s +0.122s
8. Alfa Romeo 26.973s -0.184s
9. Racing Point 27.015s -0.013s
10. Williams 27.559s +0.015s

Még több F1 hír:

Idén a Mercedesnek 0.444 mp-es előnye volt a Red Bull, és 0.635 mp-es a Ferrari előtt, és erre magyarázatot ad a hihetetlen nagy különbség, amelyet a németek a tavalyi eredményükhöz képest elértek 2019-ben.

A kérdésre, hogy ez vajon a Red Bull visszaesésének, vagy inkább a Mercedes előretörésének tudható be, Horner így válaszolt. "A kettő kombinációja. A Mercedes remek munkát végzett ezen a téren is, míg mi nem hozzuk azt az optimális szintet, amelyet az új szabályok és körülmények között kellene" - véli a Red Bull első embere.

A Ferrarinál Sebastian Vettel már Barcelonában kijelentette, hogy a hármas szektor az Achilles-ínuk, reménykedve abban, hogy talán az utolsó szektorban mért eredmények még nem vetítik előre a monacói esélyeket. Mattia Binotto is ebben reménykedik. "Monaco egy elég más jellegű pálya, mint Barcelona. Az nem kétséges, hogy a leszorítóerő Monacóban ugyanolyan fontos, mint Barcelonában, ettől még a mi versenyzőink képesek lehetnek jó eredményre" - fejezte ki reményeit a Ferrari csapatfőnöke.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault már ismét foglalkozhat a teljesítménnyel
Következő cikk Újabb pályázatot írt ki az FIA már a 2021-es megújulás jegyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország