Ezek a pilóták félthetik a helyüket 2022-re

Habár a 2021-es szezonból mindössze hat verseny telt el, érdemes vetni egy pillantást azokra a pilótákra, akiknek az ülése veszélyben lehet a következő idényre. Köztük van többek között Valtteri Bottas, Juki Cunoda és Nicholas Latifi.

The drivers, officials and dignitaries stand in line on the grid for the national anthem prior to the start

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A 2022-es szezonra fordulva megkezdődtek a találgatások arra vonatkozóan, hogy mely pilóták félthetik az ülésüket a rosszabb teljesítményük miatt. A RacingNews365.com közlése szerint három versenyző különösen kiemelkedik a mezőnyből, az ő helyzetük tűnik a legrosszabbnak.

Valtteri Bottas jelenleg a 6. helyen áll a világbajnokságban, a neve mellett pedig mindössze 47 pontot tudhat, miközben csapattársa, Lewis Hamilton három versenyt is képes volt megnyerni az idei szezonban.

A legnagyobb probléma Bottas esetében mégis sokkal inkább az, hogy az idei évre a látványosan gyengébb Mercedesben olyannyira nem találja a tempót, hogy sokszor beleszürkül a középmezőnybe: Imolában George Russell Williamsével harcolt a 9. helyen, míg Bakuban képtelen volt beverekedni magát a pontszerző helyek közé.

Még több F1 hír:

A finn helyzetét tovább rontja, hogy Sergio Perez már a hatodik versenyén képes volt diadalmaskodni a Red Bull színeiben, ezzel pedig a német gyártó egyre nagyobb lemaradásban van a konstruktőri bajnokságban, miközben George Russell alig várja, hogy végre megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

Juki Cunoda szintén aggódhat az üléséért, hiszen a japán pilóta jelenleg 8 ponttal a bajnoki összetett 14. helyén, ami az AlphaTauriban rejlő potenciált tekintve messze elmarad attól, mint amit Helmut Marko elvár tőle. Gasly közben remek teljesítményt nyújt, az időmérő edzésen folyamatosan ott van a legjobb öt pilóta között, a versenyen pedig konzisztens teljesítménnyel erős pontokat szerez.

A Red Bull-junior ráadásul számos vezetői hibát vét, mégsem ez okozza a legnagyobb problémát a teljesítményével kapcsolatban: a japán egyszerűen képtelen tanulni, újra és újra túlfeszíti a húrt, ez pedig jelentős anyagi kárt okoz a csapatnak, az elbukott pontokról nem is beszélve.

Még több F1 hír:

Helmut Marko végül arra jutott, hogy elküldi Cunodát Olaszországba, ahol szigorú menetrend mellett kell felkészülnie a versenyhétvégére. Úgy tűnik, hogy a japán megtett egy lépést előre Bakuban, hiszen sikerült beverekednie magát a pontszerző helyekre, ugyanakkor az utolsó körökben ismét túlságosan vehemensnek bizonyult Lando Norris mögött, ami miatt Alonso végül elment mellette.

Nicholas Latifi a harmadik pilóta, aki féltheti az ülését, ugyanis a kanadai a hosszas F2-es pályafutása után nem képes felvenni a ritmust a Forma-1-ben. Latifi jelenleg az utolsó helyen áll a bajnokságban, ráadásul egyetlen pontot sem tudott szerezni az elmúlt közel másfél év során.

Kétségtelen, hogy Latifi a jelentős anyagi támogatásának köszönhetően egy ideig biztosítva érezheti a helyét, ugyanakkor Russell eddig az összes időmérő edzésen a kanadai előtt végzett, ami mellett már a Williams sem mehet el szó nélkül. A kérdés persze továbbra is az, hogy mi a fontosabb: a pénz, vagy a jó eredmények?

Tost az AlphaTauri megváltozott filozófiájáról beszélt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso számos alkalommal visszanézte az előzéseit Bakuból
Következő cikk Hill: Pereznek extrém nehéz körülmények között kell boldogulnia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország