Ez volt Todt prioritása, amikor először látogatta meg Grosjeant

Az FIA elnöke, Jean Todt elmondta, hogy az első prioritás az volt számára, hogy Romain Grosjean beszélhessen a feleségével telefonon a bahreini orvosi központban a borzasztó F1-es balesete utáni percekben.

Jean Todt, President, FIA

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Grosjean enyhébb égési sérülésekkel úszta meg a horrorisztikus balesetét a Bahreini Nagydíjon. Miközben a Haas pilótáját az orvosi központban vizsgálták a doktorok, Todt is meglátogatta őt, hogy értesüljön az állapotáról, és kulcsfontosságúnak érezte, hogy a pilóta felesége is tudjon róla odahaza, hogy férje biztonságban van.

„Egyből elmentem hozzá, még amikor az orvosi központban volt a pályán” – mondta Todt a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjú során. „Az egyetlen dolog, amit akartam, hogy beszélhessen a feleségével, hogy ő hallhassa a pilóta hangját, ami igazán fontos volt.”

Még több F1 hír:

Grosjean egyébként korábban a Halo-t kritizálók táborát erősítette, mivel úgy érezte, hogy az nem fér össze a sportág DNS-ével. Mivel azonban az eszköznek vitathatatlan szerepe volt abban, hogy a francia túlélte a balesetet, ezért Todt elmesélte, hogy az első dolog, amiről beszélt a kórházi látogatás során, az pontosan ez volt.

„Amikor másodjára elmentem hozzá a kórházba, megkérdeztem tőle, hogy most már szereti-e a glóriát. Nem ő volt az egyetlen tegnap a korábbi ellenzők közül, aki arról beszélt, hogy mennyire fontos is volt.”

„Ez nem probléma. Engem nem az érdekel, hogy igazam legyen. Inkább az, hogy részt vegyek és biztosra menjek, hogy a helyes döntés születik.” Todt valóban komolyan a sarkára állt, amikor több frontról is érkeztek a negatív vélemények a Halo 2018-as bevezetése kapcsán.

Azóta viszont már több alkalommal is akadályozott meg sérülést vagy esetleges halálesetet a biztonsági eszköz, gondoljunk csak vissza Leclerc és Alonso belgiumi rajtbalesetére 2018-ból. Az FIA elnöke azt is kihangsúlyozta, hogy mindig hitt abban, hogy keményen kell érvelnie a Halo mellett, még akkor is, ha sokan kritizálták azt.

 

„Néha fontos megvédeni azt a véleményt, amelyben annyira biztos vagy, még ha közben ellenállásba is ütközöl. Meg lehet nézni a három évvel ezelőtti hozzászólásokat. Még ha sok negatív vélemény is volt a csapatok, a pilóták és a média részéről is, mi tudtuk, hogy ez egy fontos mérföldkő lesz.”

„Meg lehet érteni a túlreagálást egy ilyen incidens után, de ez már nem az első eset. Nézzük Charles Leclerc balesetét, amikor azt mondtuk, hogy a glória nélkül máshogy végződhetett volna. Néha pedig, ha visszanézünk, akkor talán nem veszítettünk volna el néhány versenyzőt, ha az autókon lett volna a Halo.”

„A nehéz időkben látni lehet, hogy miként reagálnak az emberek. Te azonban nem azért teszed ezeket, hogy beszéljenek róla, hanem azért, mert érzésed szerint ez a jó a sportnak, amelyet védeni próbálsz” – zárta gondolatát Jean Todt, az FIA elnöke.

Vettel is Ricciardóval ért egyet


Bemutatták a Gran Turismo 7-et: egészen elképesztő lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel is kiállt Ricciardo mellett: „Emberi lények vagyunk”
Következő cikk Az F2 hetedik helyezettje is „bejelentkezett” Hamilton pótlására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország